Újra és újra szintet lépni a Krisztus-követésben, egészen a legteljesebb odaadásig – lelki táplálék minden időben

Újra és újra szintet lépni a Krisztus-követésben, egészen a legteljesebb odaadásig – lelki táplálék minden időben

Lelki táplálékként Margyar Márton fehérgyarmati helyettes lelkész atya június 14-én elhangzott vasárnapi gondolatait olvashatják.

Szöveg: Magyar Márton, fotó: P. Tóth Nóra2020. június 14. 10:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 167 napja íródott

„Azon időben Amikor Jézus a Galileai-tó mellett járt, látott két testvért, Simont, másik nevén Pétert és testvérét, Andrást. Halászok voltak, s épp hálót vetettek a tengerbe. Megszólította őket: „Gyertek, kövessetek, s én emberek halászává teszlek benneteket!” Azon nyomban otthagyták hálójukat és csatlakoztak hozzá. Útját folytatva megpillantott két másik testvért is, Zebedeus fiát, Jakabot és testvérét, Jánost. Épp hálójukat javítgatták a bárkában, apjukkal, Zebedeussal. Őket is hívta. Rögtön otthagyták a bárkát apjukkal egyetemben, és a nyomába szegődtek. Jézus bejárta egész Galileát, tanított a zsinagógákban, hirdette országa evangéliumát, s gyógyított minden betegséget és fogyatékosságot a nép közt.” MT 4,18-23

Hétköznapi összefüggésben életszerűtlennek tűnik az evangéliumi jelenet, melyben Jézus a hálók mellől – látszólag minden előzmény nélkül – hívja el Pétert, Andrást, Jakabot és Jánost, ők pedig egy szó nélkül hátrahagynak mindent és követik. Ám még mielőtt feltétel nélküli és azonnali Istenre hagyatkozást vizionálnánk a tanítványok részéről, érdemes a történetet más evangéliumi részekkel összevetni, melyekből kiderül: a szóban forgó tanítványok nem ekkor találkoznak először a Mesterrel.

András Keresztelő János tanítványa volt és mikor János így szólt: „Íme, az Isten Báránya…”, hitt neki, ám még mielőtt Jézushoz ment volna, elment testvéréért, Péterért és örömmel tudatta vele: „Megtaláltuk a Messiást”.  Valószínűleg Jakab és János is ismerték, sőt már a háló mellől való elszólítás előtt is tanítványai lehettek az Úrnak.

Az igazi kérdés tehát ez: Ha ismerték Jézust, és már ezt megelőzően is tanítványai voltak, mit kerestek még mindig a háló mellett? Hogyan fordulhatott elő, hogy a Jézussal való első találkozásuk, nem volt rájuk akkora hatással, hogy már akkor elhagyjanak érte mindent és mindenkit, hogy követhessék Őt? A megoldást a bibliai kultúrában találjuk, amelyből úgy látszik, hogy a foglalkozás feladása nélkül is válhatott valakiből tanítvány, egy adott rabbi követője. Ezért amikor Jézus elszólítja őket a halászháló mellől, valójában nem meghívja őket és ezzel nem a tanítványságuk ideje veszi kezdetét, hanem arra kéri őket, hogy a mester és tanítvány viszonyban lépjenek egy szinttel feljebb, törekedjenek a Messiás teljesebb követésére.

Tőlünk, akik ezen a napon erről az evangéliumi történetről elmélkedünk, valami nagyon hasonlót kér Krisztus. Mindnyájan beléptünk már tanítványai körébe, de ezzel keresztény utazásunk nemhogy véget ért volna… Épp ellenkezőleg: a feladatunk nekünk is újra és újra szintet lépni a Krisztus-követésben, egészen a legteljesebb odaadásig. Sokan talán képtelennek érezzünk magunkat erre. Hogyan is tudnánk mindent hátrahagyni: családot, barátokat, munkát, vagyont, mint tették ezt a tanítványok?

Jézus azonban erre az aggodalmunkra is megnyugtató választ ad. Hiszen Lukács evangéliuma ugyanezt a történetet a csodálatos halfogással köti össze. A közvélekedéssel ellentétben itt a Megváltó szándéka nem pusztán az, hogy kinyilvánítsa isteni hatalmát, sokkal inkább az, hogy biztosítsa arról a tanítványokat, hogy őt követni nem felelőtlenség, nem szeretetlenség, és nem hűtlenség azok felé, akiket hátra kell hagynunk, hiszen Isten mindenkiről gondoskodik, kiváltképpen azokról, akik miatta szenvednének hiányt és akiket érte hagynak hátra. Ez segít nekünk megérteni az előző vasárnapi Evangélium szigorúnak tűnő szavait is:

„Aki apját vagy anyját jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám; aki fiát vagy lányát jobban szereti, mint engem, nem méltó hozzám.”

Az evangéliumi történet tehát három nagyon fontos dologra irányítja rá a figyelmünket.

Elsőként arra, hogy meghívásunk általában nem egy mágikus, minden előzmények nélküli esemény ahol Jézus, mint idegeneket szólít meg bennünket. Sokan éppen ezt támasztják a hitük feltételéül: majd hisznek, ha Isten valamilyen csodálatos módon berobban az életükbe, és miközben ezt teszik, nem is veszik észre, hogy Isten hosszú idő óta „környékezi” őket. Tudjunk olvasni az apró, hétköznapinak tűnő jelekben is!

Megtanítja velünk, hogy a tanítványságnak fokozatai vannak, és mint ahogy egy könyvet sem érdemes a végén kezdeni, itt is érdemes betartani a sorrendet, amit emberi természetünk diktál.

Valamint arra is ráeszmélünk az evangéliumi történet nyomán, hogy nem szabad bánkódnunk semmilyen veszteségért, ami Krisztus felé közeledésünk ér bennünket, hiszen Isten mindenről és mindenkiről gondolkodni fog.

Szöveg: Magyar Márton, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert