Rangos elismerést kapott Kührner Éva főkönyvtáros

Rangos elismerést kapott Kührner Éva főkönyvtáros

A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosát, Kührner Évát a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete terjesztette fel a Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem (röviden MKE-emlékérem) díjra, melyet idén el is nyert a főkönyvtáros. A díj kiosztására ünnepélyes keretek között, az egyesület évi rendszerességgel ismétlődő vándorgyűlésén kerül majd sor.

Forrás és fotó: SzAGHF2020. június 18. 22:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1378 napja íródott

A Magyar Könyvtárosok Egyesülete – illetve szellemi elődje, a Magyar Könyvtárosok és Levéltárosok Egyesülete – megalakulásának 50. évfordulója alkalmából 1985. március 13-án az egyesület elnöksége határozatot hozott a Magyar Könyvtárosok Egyesületéért Emlékérem (röviden MKE-emlékérem) alapításáról, melyet először a XVII. vándorgyűlésen adtak át.

Azóta a szervezetek javaslatai alapján minden évben 5-6 arra érdemes könyvtáros veheti át a díjat.
1998 óta minden évben a díjazottak között szerepel egy-egy határainkon túl élő könyvtáros is, aki sokat tesz a Magyarországon élő és a határainkon túl élő magyar könyvtárosok közötti szakmai és emberi kapcsolatokért.
A Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola főkönyvtárosát, Kührner Évát a Magyar Könyvtárosok Egyesületének Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Szervezete terjesztette fel a díjra, amely felterjesztést az Egyházi Könyvtárak Egyesülése is támogatott.

Kührner Éva Nyíregyházán született, itt él és itt dolgozik a mai napig. Része volt Nyíregyháza több jelentős szakkönyvtárának kialakításában, fejlesztésében.
Diplomája megszerzése után első szakmai feladata a Jósa András Kórház orvosi fiókkönyvtárának kialakítása, szolgáltatásainak beindítása volt.
1999-2000 között a városban létesült DE Egészségügyi Főiskolai Kar, könyvtárvezetőjeként irányításával sikerült kialakítani egy új korszerű főiskolai könyvtárat és megszervezni annak szolgáltatásait.
2000-2012 között könyvtárvezetőként része volt az orvosi könyvtár informatikai infrastruktúrájának megteremtésében, korszerű szolgáltatásainak kialakításában pályázati támogatással. Retrospektív katalógus konverzió, honlap kialakítása, elektronikus távszolgáltatások bevezetése mind a szakmai közönséget szolgálják, csakúgy, mint az 2010-ben a város több szakkönyvtárával közösen létrehozták a „Szakkönyvtári Tudástár” nevű portál. Emellett a könyvtár kiállítások, előadások színhelyeként a kórház fontos közösségi terévé is vált.
2012 őszétől két évig munkahelye a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár volt, melyben igazgatása alatt indították el a KSZR szolgáltatást. Szerkesztette a megyei könyvtári szaklapot és megszervezte a megyei helyismereti periodikák MATARKA feltárását.
2015 júniusától a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola Könyvtárát vezeti, ahol elsősorban a muzeális gyűjtemény szakszerű rendezését és feldolgozását, valamint a görögkatolikus periodikák analitikus feltárását irányítja. Könyvtáruk a folyamatos szolgáltatás biztosítása mellett teret ad kulturális rendezvényeknek. 2018-ban egyik szervezője volt az Egyházi Könyvtárak Egyesülése (EKE) nyíregyházi konferenciájának.
Könyvtárosi hivatása gyakorlása mellett 1991-2013 között a Nyíregyházi Főiskola (ma Egyetem), Matematika és Informatika Intézet Könyvtár és Alkalmazott Informatika Csoportjának oktatója volt főiskolai docensként.
Rendszeresen végez tudományos tevékenységet, kultúrtörténet, és orvostörténeti témákban. Az MTMT 170 publikációját tartja számon.
2009-2011 között a Nemzeti Kulturális Alap kurátora volt.
Több funkciót töltött be 2002-től az Sz-Sz-B megyei Területi Szervezetében. Volt elnökségi tag, titkár és 2015-től elnök. 2011-15 között az MKE országos elnökségének is póttagja volt. 2000-2012 között a Magyar Orvosi Könyvtárak Szövetsége elnökségi tagja.
2016-tól máig az EKE elnökségi tagja.
Több tudományos (MTA Köztestület) és helyi civil szervezet tagja, köztük a megye legnagyobb múltú művelődési társaságának, a Bessenyei Társaságnak elnöke 2016-tól.

A díj kiosztására ünnepélyes keretek között, az egyesület évi rendszerességgel ismétlődő vándorgyűlésén kerül sor.

Szeretettel gratulálunk az elismeréshez!

Forrás és fotó: SzAGHF

Nyíregyházi Egyházmegye

díj, könyvtár, Kührner Éva




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert