Liturgical music camp 2020

Idén is vár az elmúlt év egyik legnépszerűbb tábora, a Liturgikus zenei tábor!

Tavaly rendezték meg első alkalommal a liturgikus zenei tábort, amely egy héten át igazán felejthetetlen hangulatban telt az érsekség és a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon falai között. Idén július 5-10 között lehet elmélyülni az alapdallamok (tropár, konták, sztichira) világában.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. június 25. 12:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1372 napja íródott

Az évről-évre megrendezett liturgikusének-verseny népszerűségének is köszönhető az, hogy minden várakozást felülmúlva félszáz gyermek jött el Debrecenbe egy hétre tavaly. A megmérettetést arany minősítéssel zárók ingyenesen vehettek részt a táborban és ez idén sincsen másként! A járványügyi helyzet ugyanis nem fogott ki a szervezőkön, és leleményességüknek köszönhetően a világhálón keresztül lett lebonyolítva a verseny döntője.

Elsősorban a 8-14 év közötti gyermekeket várják 2020. július 5-10 közöttt, de jöhetnek kisebbek és nagyobbak is. Jelentkezni még mindig nem késő!

A tábor szakmai vezetője Dr. Bubnó Tamás Liszt-díjas karnagy és énekművész, aki több zenész és pedagógus társával együtt vezeti be a gyermekeket a liturgikus ének-zene világának izgalmas rejtelmeibe. Mindezt sok játékkal, közös és egyéni énektanítással, a gyermekek számára több vidám és hasznos tevékenységgel tarkítva. De csoportvezetőként jelen lesz Fülöp metropolita atya is, aki szerint e néhány nap a zene és az ének igazi ünnepe.

A résztvevőket a Szent Miklós Görögkatolikus Diákotthon és Egyetemi Kollégiumban szállásoljuk el. Hozzájárulási költség egyénenként bentlakással 15.000 ezer forint, napközis ellátással 10.000 ezer forint. Jelentkezni a hepi@hd.gorogkatolikus.hu címen lehet.

Hogy milyen jó hangulatban is telt a 2019-ben, hagyományteremtő szándékkal megszervezett tábor, arról a Görögkatolikus Médiaközpont is beszámolt; jöjjön tehát egy kis ízelítő.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

liturgikus zenei tábor, Debrecen




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert