Kocsis Fülöp érsek-metropolita atya 2020. június 28-án áldozópappá szenteli Molnár Dezső diakónust. A szertartás 11 órakor kezdődik Máriapócson.
Molnár Dezső 1990. december 18-án született Budapesten, négy testvére után utolsóként. Édesanyja és édesapja a katolikus hitet és nevelést fontosnak tartva, a kistarcsai általános iskolai évek után a budapesti Piarista Gimnáziumba íratták. Itt érlelődött benne az utolsó két évben a papi hivatás, melyben fontos szerepet töltött be a budapesti Rózsák terei egyházközség életében való részvétele és az ott szolgálatot teljesítők jelenléte. Az érettségi után felvételt nyert a szemináriumba, melynek propedeutikus évét évfolyama a budapesti Központi Szemináriumban töltötte. Ezután két évig a nyíregyházi Görögkatolikus Papnevelő Intézet növendéke és a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskola tanulója volt. Ezt követően került a római Görög Kollégiumba és a Gregoriana Egyetemre. Egy szociális év befejezte után - melyben Budapesten fogyatékkal élő gyerekeket gondozott - ugyanitt folytatta tanulmányait és szerzett diplomát. 2019 júliusában házasodtak össze feleségével, Veronikával, aki német nemzetiségi tanító szakon végzett. 2019 augusztusában diakónussá szentelték a Rózsák terén, majd innentől Máriapócson kezdte meg szolgálatát, felesége pedig a helyi általános iskolában lett tanító.
Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |