Camp in Boldogkőváralja

Hittantábor Boldogkőváralján

A Szent Miklós Görögkatolikus Általános Iskola hittantáboráról Deák Dalma és Palicz Eszter táborozók számoltak be.

Szöveg: Deák Dalma és Palicz Eszter, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya2020. július 8. 14:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 103 napja íródott

Az idei iskolai hittantábort mindannyian még jobban vártuk, mint máskor: újra találkozhattunk osztálytársainkkal, iskolatársainkkal, tanárainkkal. 2020. július 22-én 20 társunkkal és három kísérő tanárral indultunk útnak a tábor helyszínére, mely idén egy gyönyörű helyen, a hegyek között, Boldogkőváralján volt. Az oda tartó úton megálltunk és megcsodáltuk az ország, de talán a világ legalacsonyabb kilátóját Bodrogkeresztúrban.

Ezt követően elfoglaltuk a szállást a Tekerjes fogadóban. Már az első nap is nagyon aktív volt, és minden nap élményekkel gazdagodtunk. Kirándultunk Vizsolyba, bejártuk Boldogkőváralját. Rengeteget játszottunk, szórakoztunk.

Nemcsak testileg, hanem lelkileg is feltöltődtünk. Kovács Csaba atya nem tudott velünk lenni, de minden reggel videochaten bejelentkezett és együtt imádkoztunk. Esténként Detti néni, Ibolya néni és Miklós bácsi gondoskodtak a lelki feltöltődésről és még mesét is olvastak nekünk.

Nagyon örültünk, hogy eljöhettünk ebbe a csodás és örömteli táborba.

Szöveg: Deák Dalma és Palicz Eszter, fotó: Vajdicsné Keczán Ibolya

Nyíregyházi Egyházmegye

hittantábor, kirándulás, oktatás
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert