Több mint négyszáz diplomás került ki az elmúlt tíz évben a roma szakkollégiumokból

Több mint négyszáz diplomás került ki az elmúlt tíz évben a roma szakkollégiumokból

Kilencedik tanévét zárta a Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és Roma Szakkollégiumi Egyesület. Míg a 2011/12-es tanévben ötvenhárman kaptak diplomát, addig idén már nyolcszor többen négyszáztízen fejezték be eredményesen felsőoktatási tanulmányaikat. Az Európában is egyedülálló hálózat jövőre ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját, aminek megkezdték az előkészületeit.

Szöveg: H Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont2020. július 11. 21:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1377 napja íródott

A kezdetek 

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat célja sokoldalúan képzett, szakmai munkájában magas szintre törekvő, a továbbfejlődésre nyitott értelmiségiek nevelése. Teszik mindezt úgy az intézményekben dolgozók, hogy Isten népének önzetlen szolgálatára ösztönözik az idejárókat, akiknek cigány identitásukat megőrizve, ám magyar identitásukat is vállalva jó keresztényként kell helyt állniuk a nagybetűs életben. Felismerve, hogy a hagyományos felsőoktatás munkáját hatékonyan és eredményesen egészíthetik ki a szakkollégiumok, a történelmi egyházak önálló diákotthonként működő szakkollégiumokat és ezek országos hálózatát hozták létre 2011. március 17-én.

Az erről szóló dokumentumot az állam részéről Balog Zoltán, az alapító egyházak részéről Kocsis Fülöp, Fabiny Tamás, Bölcskei Gusztáv, Forrai Tamás írták alá. 2011-őszén négy szakkollégiummal indult el a hálózat, Nyíregyházán evangélikus, Debrecenben református, Budapesten jezsuita, Miskolcon görögkatolikus fenntartásban, 2012-ben csatlakozott a római katolikus szegedi szakkollégium, 2015-ben a debreceni görögkatolikus, 2016-ban a budapesti református, 2019-ben a pécsi evangélikus roma szakkollégium. Így jelenleg 8 egyházi fenntartású roma szakkollégium és 3 egyetemi igazgatású működik az országban. 

Európában egyedülálló hálózat

2020. június 10-én új elnököt választott a 11 intézményből álló Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat. A szervezet elnöke Kocsis Fülöp érsek-metropolita lett. Érsek-metropolita atya elmondta: olyan egység létrehozása volt a cél, amelyben romák és nem romák egyaránt szívesen élnek együtt és törekvésük van arra, hogy az előítéletes gondolkodást és az ebből származó hátrányos megkülönböztetést orvosolják.

„Európában is egyedülálló ez a rendszer, amelynek nem titkolt célja, hogy az itt végzett diákok később a társadalom elitjéhez tartozzanak. Három éve már nemcsak egyházi, hanem egyetemi fenntartású szakkollégiumok is vannak, értékrendjét tekintve viszont ugyanúgy keresztény alapokon nyugvók. A szervezet Roma Szakkollégiumok Egyesület néven működik ” – hangsúlyozta Fülöp metropolita atya. 

A 2019/20-as tanév értékelése

A Keresztény Roma Szakkollégiumi Hálózat és a Roma Szakkollégiumi Egyesület összesen 11 egységet tart fent országszerte. Az elmúlt tíz év eredménye, hogy összesen 410-en szereztek diplomát. A töretlen növekedés egyértelműen mutatja a legfontosabb célt, hogy felelős értelmiségiek kerüljenek ki a szakkollégiumokból és saját közösségeikben példaképek legyenek. 

Az egyesület elnöke Biczó Gábor elmondta, hogy tavaly készítettek egy elemzést. Ebben azt vizsgálták, hogy milyen kulturális, társadalmi háttérrel rendelkeznek a szakkollégiumokba bejutott hallgatók. „Világos kép rajzolódott ki a felmérésből: létezik a mai magyar társadalom perifériáján egy olyan csoport, amelyben megvan az igény és késztetettség, hogy a gyerekeiket továbbtanítassák a szülők és megpróbálják arra az elvárt integrációs pályára állítani, amit a többségi társadalom a kisebbségi közösségekkel szemben fogalmaz meg. Azt látjuk, hogy ha a megkapják a kellő segítséget, akkor látványos eredményeket lehet elérni. Erre törekedni is kell, hiszen vannak olyan települések hazánkban, ahol az óvodákban és általános iskolákban a roma származásúak vannak többségben. Ők csak speciális segítséggel tudnak eljutni a felsőoktatásba.” – hangsúlyozta az elnök. Hozzátette: ma Magyarországon a csaknem egymillió roma negyven százaléka 19 év alatti, ez arra készteti a KRSZH és az RSZE vezetőit, hogy egy átfogó terv mentén, már az óvodától felkarolják a fiatalságot. 

Példaképek születnek 

A Debreceni Egyetem három szakkollégiumból is fogad hallgatókat: a debreceni Wáli István Református Cigány Szakkollégiumból, a Lippai Balázs Roma Szakkollégiumból és a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégiumból. Utóbbi lakója volt Balogh Boglárka, aki egy évvel ezelőtt végzett népegészségügyi ellenőrként és el is helyezkedett szakmájában. Egy év távlatából is azt tudta mondani, hogy ez egy nagyon jól működő intézmény és egység, melyben a segítő szándék mindenkinél megvan.

„Egy kis, szabolcsi városból jöttem és számomra nagyon sokat jelentett az, hogy hamar barátokra találtam itt. Nem foglalkoztunk azzal, hogy ki, milyen anyagi háttérrel rendelkezik, az volt a fontos számunkra, hogy vagyunk, akik vagyunk és szeretnénk annál is sokkal jobbak lenni. Bármi problémánk volt – személyes vagy tanulásbeli – mindig lehetett a vezetőséghez fordulni. Úgy érzem egy új családra találtam itt.” – mesélte az egykori diák. 

Jövőre jubilál a hálózat

2021-ben fennállásának tizedik évfordulóját ünnepli a KRSZH. A kerek évfordulóra nagyszabású eseménysorozattal készül a hálózat, ennek részleteit egy ma kezdődő tanácskozáson dolgozzák ki.

„Minden igazgató, lelki igazgató eljött Debrecenbe, hogy közösen gondolkozzon és tervezzen, hiszen méltóképpen szeretnénk ünnepelni” – mondta Rózsahegyiné Juhász Éva, a Szent Miklós Görögkatolikus Roma Szakkollégium igazgatója. A konkrétumokról néhány hét múlva adnak tájékoztatást.

Szöveg: H Varga Eszter/ Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: Görögkatolikus Médiaközpont

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, roma szakkollégium
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert