Mecsetté alakítják a Hagia Sophiát

Mecsetté alakítják a Hagia Sophiát

Megdöbbentő hír érkezett Törökországból. Július 10-én, pénteken Recep Tayyip Erdogan török elnök egyetlen rendelettel elfogadta és hitelesítette a Hagia Sophia egykori ortodox székesegyház újra mecsetté alakítására vonatkozó javaslatot. Röviddel ezután a közigazgatási bíróság érvénytelennek nyilvánította azt a minisztertanácsi döntést, amelyet 1934-ben Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság alapítója hozott, és amelynek eredményeképpen az addig mecsetként használt ősi bizánci templomot múzeumként fogják használni.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye2020. július 13. 10:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 103 napja íródott

Annak idején a politikus ezzel kívánta elérni, hogy az egyik legrégibb keresztény templom nagyobb nyilvánossággal fogadhassa a világ bármely helyéről érkező látogatókat. Az elmúlt 86 év alatt a több milliónyi látogató közül minden bizonnyal igen sokan nem csupán turista látványosságként keresték fel a világörökség részeként is számon tartott épületegyüttest. 

A főépület 537-től a Bizánci Birodalom legfontosabb temploma és az ortodox keresztény világ központja volt. Konstantinápoly 1453-as elfoglalása után alakították át a székesegyházat iszlám imahellyé. A templom teljes belső felületét borító mozaikokat kevés kivétellel teljesen elpusztították. Az előtérben lévő Pantokrátor és a szentély magasában látható trónoló Istenszülő maradt meg csupán. E két nagy képen kívül csak töredékek láthatók még a régi tündöklő bizánci világból. Érdekes módon szintén épen hagyták I. Komeniusz János császár és felesége Iréné ábrázolását. Ez nekünk, magyaroknak azért is különleges, mert a bizánciak által ezer év óta nagy tiszteletben tartott császárnő nem más, mint Árpád-házi Szent Piroska, a mi Szent László királyunk leánya.

Az ősi katedrális tehát formájában ma is a bizánci templomi jegyeket viseli magán, belső tere azonban már csak nyomaiban emlékeztet ezer éves keresztény múltjára.

A keresztények és az egész világ kulturális öröksége számára fájdalmas döntést egyrészt azzal indokolták, hogy az épület II. Mehmed szultán személyes tulajdona, és ezt a tulajdonjogot 1934-ben a kabinet figyelmen kívül hagyta. Más érvelés szerint az akkor meghozott rendelet azért érvénytelen, mert Kemal Atatürk aláírása hamisítás. Az az érvelés is teljesen alaptalan, hogy az Isztambulban (hajdani Konstantinápolyban) élő, nagyszámú muszlimoknak lett volna szüksége imahelyre, mivel a szóban forgó templomnak szinte hasonmásaként fölépített hatalmas Kék mecset néhány száz méter távolságra van tőle. Sajnos joggal lehet arra gondolni, hogy a döntés mögött keresztényellenes szándék van.

I. Bartolomeosz konstantinápolyi pátriárka már június végén tett nyilatkozatában megdöbbentőnek és elszomorítónak nevezte, hogy Törökország tervbe vette a Hagia Sophia mecsetté alakítását. Kirill orosz ortodox pátriárka fölszólította a török vezetést, hogy ne alakítsa át mecsetté a múzeumként használt templomot. Több más ortodox vezető is kifejezte tiltakozását. Bár némelyek azzal indokolták visszafogott véleményalkotásukat, hogy nem akarnak ezzel még jobban ártani a mai török főváros egy kicsiny területén gyakorlatilag bezártságban élő konstantinápolyi pátriárka (I. Bartolomeosz) sorsán.

Az UNESCO szintén arra szólította fel Törökországot, hogy ne hozzon olyan döntést, amely alááshatja a világörökség részét képező, egyetemes értékű épület jövőjét.
Ankara az elmúlt hetekben többször hangoztatta, hogy az épület sorsáról a törökök szuverén joga dönteni, valamint Erdogán elnök is úgy fogalmazott saját üzenetében, hogy más ne szóljon bele az országuk területén lévő épület sorsába.

Nekünk, keresztényeknek nem csak azért kell imádkozunk, hogy a számunkra oly kedves és fontos épületet ne érje méltánytalanság, hanem azért is, hogy ez a lépés ne hozzon további keresztényellenes lépéseket.

Forrás és fotó: Hajdúdorogi Főegyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

Hagia Sophia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert