Útjelzők vagyunk – lelki táplálék minden időben

Mondá az Úr tanítványainak: Ti vagytok a világ világossága. A hegyen épült várost nem lehet elrejteni. S ha világot gyújtanának, nem rejtik a véka alá, hanem a tartóra teszik, hogy mindenkinek világítson a házban. Ugyanígy a ti világosságotok is világítson az embereknek, hogy jótetteiteket látva dicsőítsék mennyei Atyátokat! Ne gondoljátok, hogy megszüntetni jöttem a törvényt vagy a prófétákat. Nem megszüntetni jöttem, hanem teljessé tenni. Bizony mondom nektek, míg ég és föld el nem múlik, egy i betű vagy egy vesszőcske sem vész el a törvényből, hanem minden beteljesedik. Aki tehát csak egyet is eltöröl e legkisebb parancsok közül, és úgy tanítja az embereket, azt igen kicsinek fogják hívni a mennyek országában. Aki viszont megtartja és tanítja őket, az nagy lesz a mennyek országában. Mt 5,14-19

Abban az időben két vak ment Jézushoz, ezt kiáltozva: „Dávid fia, könyörülj rajtunk!” Amikor a házba érkezett, a vakok bementek hozzá. Jézus megkérdezte tőlük: „Hiszitek-e, hogy meg tudom ezt tenni?” „Igen, Uram!” – felelték. Ekkor megérintette a szemüket, és így szólt: „Legyen hitetek szerint!” Erre megnyílt a szemük. Jézus pedig rájuk parancsolt: „Vigyázzatok, ne tudja meg senki!” De azok, alighogy elmentek, az egész környéken elhíresztelték. Amikor ezek elmentek, íme, egy ördögtől megszállt némát hoztak eléje. Mihelyt kiűzte belőle az ördögöt, a néma megszólalt. A tömeg csodálkozva mondta: „Sosem láttak még ilyet Izraelben!” A farizeusok azonban azt mondták: „Az ördögök fejedelmének segítségével űzi ki az ördögöket.” Jézus bejárt minden várost és falut, tanított a zsinagógáikban, hirdette az Ország örömhírét, és gyógyított mindenféle betegséget és minden gyengeséget a nép között. Mt 9,27-35

Az előző hetek evangéliumai szakaszai a maiakkal közös vonásokat mutatnak: Hív minket Jézus! Azt mondta a mai első evangéliumban, hogy Ti vagytok a világ világossága. Nem azt mondta, hogy ő, vagy ők, hanem azt, hogy Ti. Mindenkit szólít, arra, hogy világítson. Főként azokat, akik követik őt. Két evangéliumot hallhattunk ma. Az egyik a lámpásról szóló történet, hogy a világítót nem rejtjük el, hanem hagyjuk, hogy világítson. A másik az ördögtől megszállottak kiűzése volt.

A püspöki liturgián a diakónus így tömjénezi meg püspök atyát: „úgy világoskodjék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy látván jótetteiteket dicsőítsék atyátokat ki mennyekben van…” kicsit úgy érzem, ezzel példamutatásra hívja fel a figyelmünket. Nem csak a püspökét, hanem ezzel együtt a miénket is, hiszen mi vagyunk azok, akik által jobbá tudjuk tenni a világot, mi vagyunk azok, akik a többieket közelebb tudjuk vezetni Jézushoz. Ezt úgy tudom elképzelni, mint a kereszteződéseknél lévő táblákat, melyek az utat mutatják. Nekünk is ezekhez hasonlóvá kell válnunk: útmutatókká, ahogy a világosság is utat mutat. Ezeknek a táblának két fő tulajdonsága van:

• Szilárdak, biztosan a földbe vannak helyezve. Ha elhalad mellette egy nagyobb teherautó, busz, nem fordítják el, nem csavarják el, ezzel kényszerítve, hogy a helytelen irányba mutasson. Így kell lennünk Krisztussal is. Szilárdan az ő követésébe, szeretetébe kell beágyazódnunk, hogy a külső tényezők, külső csábítások ne térítsenek el minket attól a belső iránytól, mely Krisztushoz vezet.
• A biztos utat mutatja, és mi pedig tudjuk, hogy hová szeretnénk megérkezni. Valaki már előttünk bejárta azt a környéket, feltérképezte, és feljegyezte, hogy ha utazunk, akkor tudjuk, hogy mimerre található. Nekünk Krisztus az, aki megnyitotta számunkra a mennyországot, ő az, aki az odavezető utat bejárta, feltérképezte, kitaposta az ösvényt. Ha tudjuk, hogy mi a célunk, akkor igyekeznünk kell lehetőségeinkhez képest, beleilleszkedni az ő lábnyomába.

A másik evangéliumban hallhattuk, amint csodát tett Jézus. Ördögöket űzött ki, viszont a nép, aki közé jött, akiket az ördögtől megszabadított, nem voltak rá igazából többé kíváncsi, nem akarták, hogy ott maradjon közöttük, mert kárt okozott nekik. Nem vették észre azt a jót, amit értük vitt végbe. A rossztól, gonosztól, az ördögtől megszabadított két embert. A héten házi feladatként tegyük fel magunknak a kérdést: Vajon, mi észrevesszük Jézus jóságát? Vajon túl látunk a saját kárunkon, és képesek vagyunk meglátni a jót? Tudunk örülni Jézusnak?

Feladatunk van! Ahogy az elején kezdtem, nekünk… nem nekik, nem neki, hanem nekem, neked, nekünk. Igyekezzünk családunk, barátunk, szomszédunk vagy csak a másik ember előtt olyan példával járni, hogy világosság legyünk számára. Igyekezzünk olyan utat mutatni, melyre az van írva, hogy a mennyország felé vezető út. Igyekezzünk hát meglátni feladatunkat a világban, hogy azt majd Jézus is értékelje azon a bizonyos ítéleten.

Szöveg: Karakó Roland, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye