They laid the foundation stone of the new parish in Nyíregyháza-Jósaváros

Papp Tibor: Ha Krisztussal együtt akarunk elérni valamit, akkor nincs lehetetlen – alapkőletétel a Jósavárosban

„A saját területén mindenkinek megvan a lehetősége, hogy csak egy kicsit is, de jobbá tegye a világot.” – mondta dr. Papp Tibor főhelynök június 26-án a jósavárosi parókia épületének alapkőletételi ünnepségén.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. július 26. 21:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1341 napja íródott

Az alapkőletétel ünnepségét Szent Liturgiával kezdték az egyházközség templomában. A szertartást vezető dr. Papp Tibor főhelynök atya mellett az oltár körül szolgált a házigazda Ősz Tibor parókus atya, Gajdos Attila kisegítőlelkész atya, valamint a közeljövőben gyémántmiséjét ünneplő Beregi István atya is.

A prédikációt tartó Papp Tibor atya az elhangzott evangéliumi szakaszt értelmezte párhuzamot vonva a csodálatos kenyérszaporítás és mai élethelyzetünk között. Azáltal, hogy a kenyér-csodáról sokszor, több evangelistánál is olvashatunk, a történet mondanivalójának fontosságáról is meggyőződhetünk. S bármennyire is hihetetlennek tűnik az esemény, megtanítja nekünk, hogy

„Jézussal megkezdődött az Isten országa, s az Isten országában más törvényszerűségek érvényesek.”

Komolyan kell vennünk az evangéliumi szavakat: Ami az embernek lehetetlen, az az Istennek lehetséges.

Krisztus nem egy csodadoktor és nem is csupán lelkünk megváltója: neki az egész emberre van gondja, hiszen test és lélek tökéletes egységét látja. A tanítványokkal együtt mi is hazaküldtük volna a tömeget a tanítások után, de Neki gondja van arra is, hogy jól menjen sorunk.

Ugyanakkor e szavaival: adjatok nekik ti enni – „nekünk, Krisztus-követőknek a szívébe véste, hogy felelősek vagyunk ennek a világnak minden, társadalom peremére szorult emberéért, nekünk kötelességünk segíteni. Ne csak szép szavakkal, hanem konkrét segítséggel.”

Az egyházközségben működő szeretetszolgálatban épp ezt gyakorolhatjuk: mi adjunk nekik enni. Azzal szolgáljuk őket, amink van. S bár az olykor kevésnek tűnik, mint az öt kenyér és a két hal ötezer ember megvendégelésére.

„Gyengének, erőtlennek tűnnek az imádságaink, de ha Krisztussal együtt akarunk elérni valamit, akkor nincs lehetetlen. Krisztus így tesz felelőssé minket: a saját területén mindenkinek megvan a lehetősége, hogy csak egy kicsit is, de jobbá tegye a világot.”

Az evangéliumi csoda arra is megtanít, hogyan kezdjünk bele vállalásainkba. Úgy, ahogyan Krisztus:

„hálaadással azért a kevésért, amink van; odafordulással az Istenhez, mert aki nem tud hálát adni, az mindig szegény ember marad: annak a sok is kevés. Krisztus kezében a kevés csodálatos módon megsokasodott: a teremtő Isten munkálkodott, s nem látta senki.”

Majd ahogy szétosztották az emberek között a kenyereket, halakat, Krisztus újra odafordul az atyához. Előtte csendesség, utána csendesség és odafordulás:

„a legtöbben alig tudunk félretenni időt arra, hogy nyugodtan figyeljünk az Istenre, pedig ha onnan indulunk, és oda térünk vissza, közben csodák történnek.”

– zárta homíliáját Tibor atya.

A jósavárosi görögkatolikus templom kertjében új épület alapját készítették el 2020 nyarán. Az épülő parókiára több mint két évtizede várnak az itt szolgáló lelkipásztorok és a hívek.

Mint ahogyan arról korábban beszámoltunk, a parókiát Szilágyi Miklós tervezte, és teljes összhangban az egyházközség többi, Török Ferenc által tervezett épületével, klinker téglából épül, s kis árkáddal kapcsolódik a közösségi házhoz.

A kivitelezők, Gaál Attila vezetésével március 18-án vették át a területet és remények szerint tető alá hozzák az épületet december 31-ig.

Most a főhelynök és a parókus közösen helyezte el az alapkövet, benne egy kapszulát: ebbe zárták bele azt a díszes okiratot, mely az egyházközség eddigi történetét, a 2020-as év eseményeit, a pandémia okozta kéthónapos kényszerszünetet a templomokban, az egyházközség képviselőtestületi tagjainak nevét, az építés körülményeit, valamint alapkőletétel napját tartalmazza, emlékezetül hagyva mindezt az utókornak. Az okiratot pecséttel és aláírásukkal hitelesítették Szocska A. Ábel megyéspüspök, dr. Papp Tibor főhelynök és Ősz Tibor parókus atyák.

Kapcsolódó írások:
Amikor lehetőségünk van rá, mindent tegyünk meg a közösségért – beruházások a jósavárosi egyházközségben

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

alapkőletétel, Jósaváros, Papp Tibor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert