Celebrating in September in Máriapócs

Korlátozott keretek között ünnepelhetünk szeptember elején Máriapócson

A Görögkatolikus Metropólia az alábbi felhívást adja közre Kisboldogasszony és Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepe kapcsán.

Forrás és fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely2020. augusztus 28. 18:10

Kedves Testvérek!

A koronavírus járvány miatt sajnos még mindig nem ünnepelhetünk olyan nagy létszámmal, mint a korábbi években. Továbbra is vigyáznunk kell egymásra és magunkra!

A szeptember elejére tervezett máriapócsi búcsúkat sem tarthatjuk meg a megszokott formában.

Kisboldogasszony ünnepét szeptember 5-6-án, 

Szent Kereszt felmagasztalásának ünnepét pedig a cigány nyelvű Szent Liturgiával szeptember 13-án tartjuk.

Miként Nagyboldogasszony ünnepén, az ilyenkor szokásos imádságokat elvégezzük, de csak korlátozott számban tudjuk fogadni a zarándokokat. Az éjszakai szertartások a templomtérben lesznek, a nappali szertartásokat viszont szabad ég alatt tartjuk. Mindenütt kötelező lesz a szájmaszk használata. Az idős és egészségükben veszélyeztetett híveinket ezúttal inkább az otthon maradásra bíztatjuk. Illetve azokat is, akik a közelmúltban veszélyeztetett országban jártak vagy a koronavírusra utaló akár legcsekélyebb tüneteket is észlelik magukon.

Az imádságokba legtöbben Máriapócs Nemzeti Kegyhely élő közvetítésén keresztül tudnak bekapcsolódni.

Forrás és fotó: Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

korlátozás, Máriapócs, Mária-ünnep




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert