The Olympic Games of Knowledge in Nyíregyháza

Rendhagyó döntő a Tudásolimpián

A Görögkatolikus Tudásolimpia elnevezésű tehetséggondozó verseny döntője ebben az évben rendhagyó módon zajlott le. A több mint 1100 induló diák közül 234 tanulót első és második fordulós eredménye tette volna alkalmassá, hogy személyesen is részt vegyen a döntő fordulón a Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán 2019 májusában. A kialakult helyzetben döntőt nem sikerült megrendezni tavasszal. Végül a járványhelyzetre való tekintettel a 16 kategória legjobb 5 tanulója vehetett részt személyesen a végső megmérettetésen, ami 2020. augusztus 28-án zajlott le.

Szöveg: dr. Inántsy-Pap Ágnes, fotók: Szilágyi Tibor, Tomcsák András2020. szeptember 4. 14:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1500 napja íródott

A verseny napját Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök vezetésével imaóra nyitotta meg. A főszervező, dr. Inántsy-Pap Ágnes megnyitó beszédében elmondta: a verseny célja, hogy a tehetséges gyermekek országos szinten mutathassák meg tudásukat számos területen. Ezért magyar, matematika, történelem, angol, német, informatika, biológia tantárgyakból, valamint liturgikus ismeretekből állíttattak össze kérdéssorokat külsős szakemberek bevonásával.

A főszervező beszédében kiemelte, a görögkatolikus tanulmányi verseny egyik fontos eredményének tartja, hogy a Görögkatolikus Metropólia által újonnan átvett iskolák is egyre nagyobb aktivitással kapcsolódnak be a Tudásolimpiába, így a Görögkatolikus Egyház „vérkeringésébe”. További fontos eredményként említette meg azt a tényt, hogy évről évre egyre több egyéni induló is érkezik különböző egyházközségekből.

A verseny egy 45 perces írásbeli feladatból állt, melynek elvégzésénél a szervezők gondosan figyelték és betartatták a járványügyi előírásokban meghatározott szociális távolságot és szabályokat. A verseny során és a döntő napjának lebonyolításában a Metropólia kispapjai voltak a szervezők és a főiskola munkatársai segítségére.

A délelőttöt Szaplonczay Márk diakónus atya motiváló, útmutató előadása zárta, amit az ebéd, majd a díjkiosztás követett. A díjkiosztó ünnepségen Orosz Atanáz püspök atya buzdító gondolatait meghallgatva vehették át a nyertes tanulók a megérdemelt jutalmat.

A versenynek ebben az évben is volt néhány újdonsága. Egyrészt a biológia tantárggyal bővült a paletta, másrészt a diákok önkéntes alapon kitölthettek egy Görögkatolikus 13+1 kérdésből álló TOTÓT. A totót hibátlanul kitöltők csokoládét kaptak jutalmul.

Sok szeretettel gratulálunk a döntősöknek, eredményeiket alább olvashatják!

Szöveg: dr. Inántsy-Pap Ágnes, fotók: Szilágyi Tibor, Tomcsák András

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia, oktatás, Szent Atanáz
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert