Új élet – új kezdet: a 72 óra kompromisszum nélkül Nyíregyházán

Új élet – új kezdet: a 72 óra kompromisszum nélkül Nyíregyházán

Az új élet kezdetét szimbolizálja a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium udvarán elültetett fa. A faültetés gesztusa egyúttal a 72 óra kompromisszum nélkül akció egyik nyíregyházi projektjének megnyitója is volt.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra2020. október 10. 14:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1265 napja íródott

Szocska A. Ábel nyíregyházi megyéspüspök, dr. Papp Tibor főhelynök, Kocsis Dániel atya, a Nyíregyházi Egyházmegye ifjúságpasztorációs referense és a kollégium vezetősége, pedagógusai az önkéntes munkára jelentkező diákokkal, kollégistákkal együtt fát ültetett a város új kollégiumának, a Szent Miklós Görögkatolikus Kollégium udvarán.

A fiatalok egész napos munkálkodására Isten áldását kérve közös imával kezdték a reggelt a megjelent lelkipásztorok és önkéntesek, valamint Ábel püspök atya néhány biztató szavával, aki arra hívta fel a figyelmet, hogy az itt elültetett fa egy új kezdetnek is a jelképe. Ha valaki nem ismeri, vagy nem látta, nehezen hiszi el, hogy miután a fák levelei ősszel lehullanak, a csupasz fák virágba borulnak tavasszal, hihetetlennek tűnik, hogy az élettelennek tűnőből élet sarjad – így vagyunk mi is, amikor Krisztus az ő országáról beszél. Krisztus új életet ad számukra – magyarázta a főpásztor.

A kollégium épülete nemrég került a Nyíregyházi Egyházmegye tulajdonába, s egy egykor jól működő rendszer kiszolgálója volt. Mára sok ráfordítással új éltet lehelt bele az új fenntartó. A Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium idén szeptembertől vált önálló oktatási intézménnyé, s hozzá megalapították a kollégiumot is. A betonudvar feltört parcellájában a fa ezt az újrakezdést is hirdeti.

A faültetés után a diákok a felnőttek irányításával további csinosításokat végeznek az udvar területén: filagóriát festenek, gumilapokat raknak le, virágokat ültetnek. Az épület belső helyiségeiből pedig kipakolják mindazokat a régi berendezési tárgyakat, melyekre már nem lesz szükség.

A juharfát a Klorofill Kertészet ajánlotta fel a Nyíregyházi Egyházmegyének.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

faültetés, önkéntes, 72 óra, kompromisszum nélkül
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert