Rám árasztott kegyelme meddő nem maradt – Gyurkovics András atyára emlékezünk

Rám árasztott kegyelme meddő nem maradt – Gyurkovics András atyára emlékezünk

Gyurkovics András görögkatolikus áldozópap és esperes atya 2020. október 11-én tért vissza Teremtőjéhez. Az Eperjesi Főegyházmegye titokban, zárt ajtók mögött felszentelt papja volt, görögkatolikus egyházáért hosszú éveken keresztül megpróbáltatásokat szenvedett el. Dr. Obbágy László Nyíregyháza-kertvárosi parókus atya tíz évvel ezelőtt gyémántmiséjén ünnepi szónokként köszöntötte őt. Ezzel a prédikációval Gyurkovics András atyára emlékezünk. 

Szöveg: Obbágy László, fotó: Gyurkovics Miklós2020. október 13. 09:10

Gyurkovics András gyémántmiséje

Nagykapos, 2010. február 28.

Főtisztelendő Püspök Úr! Kedves Ünneplő Testvéreim!

A mi Urunk Jézus Krisztusnak jó néhány példázata kezdődik ezekkel a szavakkal: „Hasonlít a mennyeknek országa...” És folytatja: hasonlít... mihez is? Szántóvetőnek a földben talált kincshez, magvetőnek a százszoros terméshez, halásznak teli hálóhoz, kereskedőnek értékes igazgyöngyhöz, fizetésképtelen szolgának elengedett adóssághoz; a kirekesztettnek nyitott ajtóhoz, a piacon őgyelgőnek biztos munkához. Vaknak fényhez, némának kimondott szóhoz, a vályúig züllöttnek visszafogadó otthonhoz, szerető apai öleléshez. Nagykapos ünneplő szívbe öltözött hívő közösségének Gyurkovics András gyémántmiséjéhez. Igen – hasonlít az Isten Országa ehhez a csodálatos, boldog órához, Isten végtelen kegyelmének, szeretetének és hűségének alázattal teli, de öntudatos ünnepléséhez.

Kedves Jubiláns Paptestvérem! Nem gondolom, hogy a dolgom itt és most hatvan esztendő méltatása lenne. A főpásztor jelenléte, a paptestvérek nagy száma, az együtt ünneplő százak imádságos találkozása önmagában is jelzés értékű méltatás. Az én dolgom, úgy hiszem, sokkal inkább ennek a hatvan esztendőnek az Isten Országa horizontjába helyezése. A titok érdekel. Gondolataink csapásiránya annak a titoknak – nem a megfejtése, inkább csak – megsejtése és megsejtetése, hogyan rejtőzik az evangéliumban s hogyan bomlik ki az evangéliumból egy tiszteletreméltó, példás papi élet.

1. „Van itt egy fiú öt kenyérrel és két hallal.” Szent János evangéliumának leírásában, a kenyérszaporítás történetében András az, aki a nép éhségét érzékelve észreveszi és Jézushoz viszi a fiatal fiút. Az Úr pedig megáldja és megsokasítja a kenyeret. Nem sokkal később pedig maga András lesz kenyeret hozó fiú, az Ige kenyerét hirdető és az Eukarisztia kenyerét megtörő apostol. – Van itt egy fiú öt kenyérrel és két hallal. Van itt egy fiú: mint a főpap mellett nevelkedő kis Sámuel („Szólj, Uram, hallja a te szolgád”); mint az ifjú, félénk Jeremiás („nem tudok én még beszélni, hisz ifjú vagyok”); mint a mennyei liturgia látomásában megigézett Izajás („itt vagyok, Uram, küldj engem”). Mindezen történések árva papgyerekként jelen vannak ennek a fiúnak az élete, hitre/hivatásra ébredése élményeiben. De leginkább talán a meghívásában a személyes otthoni találkozás örömét is megélt fiatal Andrást láthatjuk benne. („Mester, hol laksz? Jöjjetek, nézzétek meg. Aznap nála maradtak.”) – Az ifjú András igent mond az Istennek. Papnak jelentkezik, és hatvan év után itt áll előttünk a nép éhségét ismerő, az Ige kenyerét ma is frissen és jóízűen hirdető, és az Eukarisztia kenyerét méltósággal megtörő fiú, akinek a szíve és a hite ma is a régi.

2. András apostol azonban nemcsak meghívás-történetében és nemcsak a kenyérszaporítás eseményében van kiemelve az evangéliumban.  Ott van abban a beszélgetésben is, amely a templom előtt zajlik Jézus és néhány tanítvány között.

Amint kijöttek a templomból, egyik tanítványa így szólt hozzá: "Mester, nézd, milyen kövek és milyen épületek!" Jézus így felelt: "Látod ezeket a hatalmas épületeket? Nem marad itt kő kövön, mindent lerombolnak." Amikor az Olajfák-hegyén a templommal szemben leült, Péter, Jakab, János és András külön megkérdezték: "Mondd, mikor fog ez bekövetkezni és mi lesz előtte a jel?" Jézus így válaszolt: "Vigyázzatok, nehogy valaki félrevezessen titeket! Sokan jönnek az én nevemben, s azt mondják, hogy én vagyok. És sokakat megtévesztenek.  ... Vigyázzatok majd magatokra! Bíróság elé állítanak, és a zsinagógákban megostoroznak benneteket. Aztán miattam helytartók és királyok elé hurcolnak, hogy tanúságot tegyetek előttük rólam. … Halálra adja majd testvér a testvért, apa a gyermekét, a gyerekek meg szüleikre támadnak, és a vesztüket okozzák. A nevemért mindenki gyűlölni fog benneteket. De aki végig kitart, az üdvözül.

Ez a néhány mondat akár az ötvenes évek beszámolója is lehetne. Bizony nem maradt itt kő kövön. Romboltak épületet és értéket egyaránt. A kommunizmus lelki-szellemi pusztítása a görögkatolikus egyházat mindenestül ki akarta írni a történelemből. – A körülmények (határrevízió, váltás Ungvárról Eperjesre) már a szemináriumi évek alatt jelzik: rögös lesz az út. Boldog Gojdics püspök – akinek ereklyéje önmagában is Isten Országának beszédes jele ebben a templomban – szeretetével kíséri, előrelátó bölcsességével pedig rendkívüli időben szenteli, mintha sejtené, nehéz idők jönnek. És mindössze egy nagyböjtnyi papi működés engedtetik, majd a hűség jutalmaként a megaláztatás, a megfigyelés, a papi mivolt lenullázása, a fizikai munka. A speciális András-kereszt, Gyurkovicsra hangolva. Közel húsz éven keresztül: rejtőzködő papi élet, föld alatti szolgálat; éjszakai Nikodémusokkal, titkos keresztelésekkel, máig fáradhatatlan imádsággal. – De hát tudjuk: az ő útjai nem a mi útjaink, s hogy mit, mikor, miért enged, azt „most még csak tükör által, homályosan látjuk.” Bizton tudjuk: a kereszt, mert az Övéhez, a Krisztuséhoz kapcsolódik, Isten Országa alappillére. A papi kereszt talán még inkább. – Julia Voznyeszenszkaja könyve az utóbbi hetekben a legnagyszerűbb olvasmány-élményem („Halál utáni kalandjaim”): a nagyapa papi keresztjébe kapaszkodó tanúságtétele, a mélységből bizton kiemelő kereszt bizonyossága hitelt érdemlően jelzi, mit jelent a pap imája, a pap keresztje, a pap vértanúsága… – Keresztet vállalni azonban csak a Húsvét bizonyosságában lehet. Gyermeki, de mély igazságot rejtő kifejezéssel: „Akik az Óperencián túl idegenek, az Óperencián innen is eltévednek…” Nem kétséges: ezen András-kereszt szilánkjai húsvéti erőt hordoznak.

3. János evangéliumában Betszaidából jött pogányok mondják: „Látni szeretnénk Jézust.” Kérésükkel a Betszaidából származó Andráshoz lépnek oda. „Közülünk való. Bizalommal lehetünk iránta” – gondolják. Gyurkovics András nem tud úgy végigmenni Nagykapos utcáin (de talán a környező falvak utcáin sem), hogy ne szólítaná meg számtalan ember, s ne elegyedne beszélgetésbe számtalan emberrel. Úgy ismerik, mint aki közülük való, ő pedig a mai napig emberöltőkön átívelő, többgenerációs ismerettel szereti mindazokat, akiket az isteni gondviselés valamikor is lelkipásztori gondjaira bízott. – Amikor András odaviszi ezeket az embereket Jézushoz, ott nem mellébeszélés folyik. „A búzamagnak el kell halnia…” A lényegről van szó. – Úgy beszélni a ránk bízottakkal, hogy napi örömeiket, gondjaikat ismerjük, de egyúttal keresztjeikből részt vállaljunk, azokat papként végzett imádságainkban Krisztus keresztjéhez kapcsoljuk, s ezáltal életüket (nem kívülről és nem felülről, hanem belülről) az igazán Lényegesre irányítsuk – ez a lelkipásztorkodás művészete, ez a pasztoráció IstenOrszág-vetülete.

Testvéreim! A gyémántmise gyémántmenyegzős áldással kapcsolódott össze. A görögkatolikus pap életében elválaszthatatlan egymástól az ugyanazon gyökerű, de mégis kétpólusú szeretet, a házas és a papi identitás. – Kedves Klára Asszony, Klárika Néni! Az erő, a ragyogás, a tűz ott van a nyers gyémántban, de csak megfelelő csiszolással lehet előcsalogatni belőle. A gyémántcsiszolás igazi művészet, amely a nyers kőben rejlő csillogást, a búvó értéket hozza napvilágra. – Örömmel adtunk hálát a Liturgia elején a gyémántmenyegzős párért a nagy gyémántcsiszolónak, a mi emberszerető Istenünknek. Aki pontosan tudja, nálunk jobban tudja, mire van szükségünk. Sejtem, ez a csiszolás olykor nagyon fájdalmas tudott lenni. Amikor az ember az anyagi biztonságtól kezdve a hivatás szépségéig mindent elveszít, amikor emberileg kilátástalannak tűnhetnek az évek, akkor nem biztos, hogy a gyémánt csillogását sejtjük a fájdalom mögött. – Korunk meggyöngült házasság- és család-felfogásának közepette hihetetlen szükségünk van a megerősítő példára, amely előtt kalapot emelhetünk. Klárika néni és Bandi bácsi hatvan közös esztendejének szépsége és küzdelme tekintélyt parancsoló, példa értékű üzenet. Köszönjük. Egymásnak mondják, de mi is halljuk a vallomást: „Te vagy az én meghallgatott imádságom.”

Kedves Testvérek! Gyurkovics András gyémántmisés képén Pál apostol szavait olvassuk: „Isten kegyelméből vagyok, ami vagyok.” Ő nem, én merem folytatni az idézetet: „rám árasztott kegyelme meddő nem maradt.”  Ezért „hasonlít” a mai ünnep, ezért tudja tükrözni Gyurkovics András gyémántmiséje mindnyájunk szívében és hitében az Isten Országa egyelőre töredékes, de visszavonhatatlan, örömteli bizonyosságát. Hála érte a meghívó, megtartó és hűséges Istennek. Amen.

Kapcsolódó:

60 éve szentelték pappá - gyémántliturgia Nagykaposon

A 20.század történelmi eseményeinek jelentősége a Görögkatolikus Egyház számára Szlovákiában (Csehszlovákiában)

A görögkatolikusok méltóan ünnepelték az Eperjesi Főegyházmegye megalakulásának 200.évfordulóját

Szöveg: Obbágy László, fotó: Gyurkovics Miklós

Nyíregyházi Egyházmegye

gyászhír, megemlékezés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert