Kerékpáros zarándokok Balkányból Máriapócsra

Kerékpáros zarándokok Balkányból Máriapócsra

Az elmúlt szombaton, október 10-én, egy maroknyi elszánt csapattal reggel hét órakor elindultunk nemzeti kegyhelyünkre, egyházunk szívébe, hogy ott menyei Édesanyánk közelségében megerősödjünk – Bak Ádám atya beszámolója a biciklis zarándoklatról.

Szöveg: Bak Ádám, fotó: Máriapócs Nemzeti Kegyhely2020. október 13. 11:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1284 napja íródott

Buzgón siettünk az Istenszülőhöz, hiszen a tervezett időpontnál kicsivel hamarabb érkeztünk, bizonyítva, hogy a zarándoklat igénye már régóta ott lappangott mindannyiunk szívében.

Augusztusban Balkányon belül tartottunk egy rövidke zarándoklatot, a temetőből indultunk és ott a vírus áldozataiért imádkoztunk, majd a város különböző pontjain elmélkedéseket hallgattunk a nyolc boldogságról és a tónál – régen téglagödör, ma már „Boldogí-tó” – Paraklisszal köszöntöttük a mennybe felvett Szűz Anyát.

Októberben pedig végre eljutottunk Máriapócsra. Az altemplomban pannichidát imádkoztunk elhunyt szeretteinkért, köszöntöttük a kegyképet és a fatemplomban Szent Liturgiát ünnepeltünk. Büszkeséggel töltött el minket, hogy amikor elbúcsúztunk a kegyképtől, egy kiránduló csoport is bekapcsolódott énekünkbe és így láthatták milyen kiemelkedő szerepe van a máriapócsi Istenszülőnek az életünkben.

Köszönjük a kegyhely parókusának és munkatársainak a szívélyes fogadtatást, köszönjük egymásnak az imádságos zarándoklatot és a barátságot, és mindenekfelett köszönjük az Úrnak, hogy eljuthattunk célunkhoz, s emellé kedvező időjárást ajándékozott!

Szöveg: Bak Ádám, fotó: Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Máriapócs, Balkány
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert