Tableteket adtak át a hodászi tanodában a nyitott tanodai napon

Tableteket adtak át a hodászi tanodában a nyitott tanodai napon

Nyitott tanodai napot tartottak Hodászon. A Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működő tanoda ősszel költözött új helyszínre: ennek a helyiségnek az ünnepélyes bemutatására is sor került, valamint a Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóságtól elnyert pályázatára érkező tableteket, informatikai eszközöket is átadták október 14-én.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2020. október 14. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1260 napja íródott

A Társadalmi Esélyteremtési Főigazgatóság tavasszal kiírt pályázatára a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodája mind az öt tanodája számára pályázatot nyújtott be digitális-informatikai eszközpark fejlesztésére.

A felhívás célja a 2020 tavaszán elrendelt (és várhatóan a későbbiekben is bekövetkező) tantermen kívüli, digitális munkarend segítése volt. Az elnyert pályázat keretében az egyházmegye öt helyszínen működő tanodája közül mindegyik kapott egy notebookot, egy multifunkcionális nyomtatót, húsz pendrive-ot, húsz tabletet és egy külső merevlemezt – másfél millió forint értékben.

Hodászon október 14-én adták át ezeket az eszközöket, ahol ezt a délutánt egyúttal egy nyitott tanodai napként hirdették meg a munkatársak: a szülőket és minden érdeklődő gyereket hot-dog partira és különféle foglalkozásokra is várták.

A nyitott tanodai napot Kanyó Árpád atya, a tanoda lelki vezetője nyitotta meg, a tableket a Nyíregyházi Egyházmegye Szociális Irodájának irodavezető-helyettese, dr. Morvai Anikó adta át, a szülőkhöz és jelenlévőkhöz Barkaszi Judit, a Tanoda Hodász szakmai vezetője szólt, aki egy képes-zenés összeállítással a tanoda másfél évébe is bepillantást adott.

A tanoda-szolgáltatás már több éve működik a településen, de a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásába két évvel ezelőtt került. A munkatársak örömmel fogadták, hogy most a tanoda új helyiségbe költözhet, amelyen immár nem kell más programokkal osztoznia, ahogy az korábban gyakorlat volt – mondta el honlapunknak Barkaszi Judit. A 20-22 fős állandó létszámot fokozatosan szeretnék bővíteni. Ennek eszköze többek között a helyszínváltással együtt járó arculatváltás is: „hogy a gyerekek mindig bevonhatóak legyenek, partnerként tudjunk velük beszélgetni”, a szülőkkel való közvetlen beszélgetések, azok a célzott „villámakciók”, melyekkel megmutathatjuk, mit nyújthat a tanoda szolgáltatása a diákoknak, családoknak – magyarázta a szakmai vezető.

A tanoda legújabb vállalása, hogy – mintegy a szülőket tehermentesítve, és a helyi igényekre reflektálva – koradélután az iskolába a szülők helyett a munkatársak mennek a gyerekekért, s a délután ott folytatódik a diákok számára. Amikor a szülők a gyermekekért mennek a tanodába, lehetőségük van megbeszélni az aznap történteket; ellazulni, felengedni.

A tanoda iskolai jelenléte mindennapos – szoros együttműködésben: az iskolai problémákat és tanulási szükségleteket megismerve tudják jól segíteni ezeket a hátrányos helyzetű családokból érkező gyermekeket a fejlesztések során. Erre egyre nagyobb az igény, hiszen a családban megszokott ingerszegény környezet helyett itt élményeket, élménypedagógiával átadott tantárgyi megsegítést kapnak. A nagyobb korosztály számára pályaorientációs programok szervezésére, jövőkép kialakítására is van lehetőség.

Az új tableteket a gyerekek azonnal birtokba vették, a hot-dog és házi sütemények mellett pedig foglalkozásokba is bekapcsolódhattak: a tanoda mindennapjaiban segítséget nyújtó Pásztor Richárd tanulmányvégzett papnövendék és Pásztor Gergely énektanulással, a közös zenélés örömével ajándékozta meg a jelenlévőket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

tanoda, szociális, tablet
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert