Együttérző szívvel közeledve embertársunkhoz – lelki táplálék minden időben

Együttérző szívvel közeledve embertársunkhoz – lelki táplálék minden időben

Október 18-án a naimi ifjú feltámasztásáról szóló evangéliumi szakaszhoz Aranyics Arnold penészleki helyettes lelkész atya tanítását olvashatják.

Szöveg: Aranyics Arnold, fotó: Stock Photo2020. október 18. 01:00

Van szomorúbb menet a halottasmenetnél? Gyászruhás emberek és asszonyok némám és könnyezve kísérik halott embertársukat az utolsó útjára. Van szomorúbb látvány a gyászoló embernél? Testileg és lelkileg összetörve kíséri az illető halott szülőjét, vagy gyermekét utoljára, mert a földi életben többé soha viszont nem láthatja.

Ilyen szomorú menettel találkozott Jézus, Naim városa előtt. Minden halottasmenet szomorú, de ez különösen az volt. Ifjú feküdt a koporsóban, mégpedig szép remények előtt álló ifjú! Előtte volt az élet, annak minden gyönyörűségével és bánatával. A halál azonban szertefoszlatott minden jó reménységet. Szegény halott ifjú! Neki az élet sok mindent megmutatott, de belekóstolni vagy bármit is megvalósítani, már nem engedett.

Az eset még fájdalmasabb, hisz egy özvegyasszony kísérte fiát az utolsó útjára. Férjét, a támaszát már korábban elveszítette, és most gyermeke sincs már vele, aki öregkorában segíthetne rajta. Szegény lesújtott, és reményvesztett anya!

Már a város kapujában jártak, amikor is Jézus találkozott ezzel a menettel. Szándékosan akart találkozni ezzel a tömeggel, vagy csak véletlenül járt arra? Ez számunkra nem annyira érdekes dolog. Ellenben az, amit Jézus megcselekedett, már annál inkább. Mit is tesz egy magunkfajta ember, amikor síró tömeggel találkozik? Némelyek igyekeznek messziről elkerülni. Nem akarják magukat szomorúságba rángatni, mert csupán az élet naposabb oldalát szeretnék látni egész életükben. Mások közömbösségből félreállnak, mert nemigen akarnak törődni a kialakult helyzettel. Vannak, akik tiszteletből állnak félre, hogy ne zavarják gyászoló embertársukat. És vannak olyanok is, akik együttérző szívvel veszik körül a szenvedőt. Talán így próbálják vele elfeledtetni a nagy csapást. Ezt tette Jézus is. Ő nem tért ki, hanem segíteni akart. Szíve megesett ezen a szegény özvegyasszonyon. Mi juthatott Jézus eszébe, amikor találkozott a menettel? Visszaemlékezhetett egy korábbi temetési menetre, amikor is nevelő atyját Szent Józsefet kísérték utolsó útjára. A halott mögött ott lépkedett a gyászoló asszony: a boldogságos Szűz. Aztán gondolhatott egy ettől még fájdalmasabb napra, mégpedig a nagypéntek eseményére. A nap már leáldozóban, és néhány ember éppen Őt kíséri a halotti sírhoz. A halott mögött ott lépked anyja „akinek a szívét tőr járja át.” A fájdalmasan szenvedő naimi özvegy eszébe juttathatta Jézusnak, az ő szenvedő édesanyjának a képét is: ez ösztönözhette Jézust, hogy a tettek mezejére lépjen a halottas menetet látván. Egy percig sem gondolkodott, hanem odalépett az asszonyhoz és azt mondta neki: „ne sírj.” A Mester szavai jóleshettek ennek az asszonynak, hiszen világossá vált számára, hogy mindez az együttérzésből fakad. Érezte azt, hogy ez az ismeretlen férfi segíteni akar rajta. Várta, hogyan fog cselekedni, ez a titokzatos idegen. Az anya várakozásában nem csalódott. Jézus Istenhez méltóan vigasztalta meg őt, hiszen az egész nép szeme láttára feltámasztotta a halott fiút, és visszaadta őt édesanyjának.

Ez az, amire a mai evangéliumi szakasz mindannyiunkat igyekszik megtanítani: hogyan is kell helyesen viselkednünk, szomorú és bánatos embertársainkkal szemben. Ilyen és ehhez hasonló emberekkel, szinte mindennap összehoz bennünket az élet. Számtalan beteg, letört, szomorú és gondterhelt ember akad mindennap az utunkba: nem kell értük nagy távolságokat megtennünk, hiszen a környezetünkben is felfedezhetőek, ezek az emberek. Milyen jó lenne közénk is egy Jézus, hogy segítsen. Ugyanakkor itt ne a csodatételre gondoljunk pusztán, hiszen az egy Istenember műve volt.

Ott kell nekünk is elkezdenünk, ahol Jézus, aki megsajnálta ezt a síró anyát. Ha mi is találkozunk az életünkben hasonló sorsú emberekkel, akkor ne menjünk el mellettük érzéketlen, hideg szívvel. Képzeljük magunkat az ő helyzetükbe, és kérjünk értük egy fohászt Istennél, hogy segítse meg őket minél hamarabb ebből a szomorú helyzetből. Az ilyesféle részvéthez nem kellenek szavak, csupán egy érző szív.

Jézus példája nyomán, mi is tovább mehetünk. Ő vigasztalni is próbálta ezt az özvegyet, amit mi is megtehetünk: bátorítást, új életkedvet önthetünk a szenvedőkbe. Mit teszek, amikor vigasztalok? Egy fénysugarat gyújtok a fájó gondolatok sötét éjszakájába, reménysugarat küldök vigasztaló szavakkal, amelyek megmutathatják a bajból kivezető utat. Boldog az az ember, aki néhány őszinte és együttérző szóval, újjáalakíthat egy másik embert.

Fontos, hogy Jézusnak a mai evangéliumban olvasott cselekedetét sokszor állítsam magam elé. A végén mintha mindig Jézusnak ezen felszólítását hallanám: „menj és te is hasonlóképpen cselekedjél!” Menjünk hát mindnyájan és környezetünkben, igyekezzünk letörölni minden könnyet. Derítsünk vidámságra, minden szomorkodót.

Szöveg: Aranyics Arnold, fotó: Stock Photo

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert