Mi háromszázan az egymillió részévé lettünk

Mi háromszázan az egymillió részévé lettünk

A kisvárdai Szent György Görögkatolikus Általános Iskola és Óvoda gyermekei is bekapcsolódtak az Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért elnevezésű kezdeményezésbe. A hétfői imaalkalomról Demkó István atya, az iskola lelki igazgatója számolt be honlapunknak.

Szöveg: Demkó István, fotó: Pacsuta Attila2020. október 19. 22:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1278 napja íródott

„Egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért”: Szent Pio atyától származó gondolat, hogy „Ha egymillió gyermek imádkozza a rózsafüzért, akkor a világ meg fog változni”. Ezen világméretű kezdeményezéshez kapcsolódott Szent György Görögkatolikus Általános Iskolánk és Óvodánk. A TITKOK imádkozását (beosztva minden évfolyamból) egy-egy diák vállalta nagy lelkesedéssel, a többiek pedig kivetítőkön keresztül kapcsolódhattak be az osztálytermekben.

Az „Örvendetes rózsafüzér” titkai útravalóként szolgálnak életünkben:

- Megtanít minket arra, hogy Isten akaratát elfogadva, mi is kimondjuk: „Legyen nekem a te igéd szerint!” (Lk.1,38)

- Az örömhírt hordoznunk kell ebben a világban, elvinni másokhoz! És ha meglátják rajtunk, hogy „Boldogok vagyunk, mert hiszünk!” (Lk.1,45), akkor „megmozdul” valami a szívükben, ahol Valaki, azaz Krisztus új szállásra találhat.

- A szívekben megszülető Krisztusba vetett hitünket azonban „törékeny cserépedényben hordozzuk” (2Kor. 4,7), ezért ápolnunk és gondoznunk kell azt: „bepólyálni és jászolba fektetni!”

- Ennek egyik módja, hogy kifejezzük hálánkat az Úr Hajlékában, amit kéréseiddel együtt, ha a „templomban bemutattál”, akkor feltöltődve térhetsz vissza Tieidhez.

- Ha pedig úgy érzed, hogy lelked mécsesében fogyóban a kételkedés nélküli hit, az önzetlen szeretet, a lelkesedés és elveszni látszanak, akkor se aggódj! Inkább menj vissza azokhoz az emlékeidhez, amikor még mindezek megvoltak és „megtalálván”: „Szítsd fel magadban Isten kegyelmét” (2Tim.1,6) és bízzál abban, hogy „örömödet senki el nem veheti tőled” (Jn. 16,22)

Mi háromszázan az egymillió részévé lettünk, fohászkodva az Istenszülőhöz, hogy kérésünket közbenjáró szeretete által vigye az Ő Kedves Fia, Krisztus Urunk elé, Aki meghallgatva könyörgéseinket, teljesítse jó kérelmünket!

Szöveg: Demkó István, fotó: Pacsuta Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

rózsafüzér
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert