Emlékezés a hősökre

Emlékezés a hősökre

A püspökkari konferencia nyári ülésén hozott döntés értelmében a 60 évvel ezelőtti forradalom emlékére országszerte minden székesegyházban Szentmisét mutatnak be október 23-án, ezáltal emlékezve az áldozatokra és a hősökre, és imádkozva nemzetünkért.

Nyíregyházi Egyházmegye2016. október 21. 13:26

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2737 napja íródott

A püspökkari konferencia nyári ülésén hozott döntés értelmében a 60 évvel ezelőtti forradalom emlékére országszerte minden székesegyházban Szentmisét mutatnak be október 23-án, ezáltal emlékezve az áldozatokra és a hősökre, és imádkozva nemzetünkért.

November 4-én pedig bárki csatlakozhat ahhoz a kezdeményezéshez, amely a hősökre országszerte gyertyagyújtással kíván emlékezni. Ezen a napon a szertartások után este a templomok körül, a főtereken, közösségi tereken és otthonaink ablakában lehetőség szerint egy-egy mécses vagy gyertya meggyújtásával tisztelegjünk a hősök emléke előtt. 

***

Ady Endre: A Tűz csiholója

Csak akkor születtek nagy dolgok,
Ha bátrak voltak, akik mertek
S ha százszor tudtak bátrak lenni,
Százszor bátrak és viharvertek.

Az első emberi bátorság
Áldassék a Tűz csiholója,
Aki az ismeretlen lángra
Úgy nézett, mint jogos adóra.

Mint egy Isten, hóban vacogva
Fogadta szent munkája bérét:
Még ma is minden bátor ember
Csörgedezteti az ő vérét.

Ez a világ nem testálódott
Tegnaphoz húzó, rongy pulyáknak:
Legkülömb ember, aki bátor
S csak egy külömb van, aki: bátrabb.

S aki mást akar, mint mi most van,
Kényes bőrét gyáván nem óvja:
Mint ős-ősére ütött Isten:
A fölséges Tűz csiholója.

 

Nyíregyházi Egyházmegye

1956. október 23. megemlékezés




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert