Erasmus Day in Balkány

Erasmus Day Balkányban

A balkányi Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda Erasmus Day keretében mutatta be lezajlott és még futó Erasmus+ pályázatait: a tartalmi összefoglalás mellett beszámoltak a projektek jótékony hatásáról mind a szakmai előmenetel, a gyermekekkel való foglalkozás mind kapcsolatépítés tekintetében.

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Katona Julianna2020. október 21. 07:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1254 napja íródott

A Tempus Közalapítvány október 15. és 17. között arra hívta a az Erasmus pályázatokban résztvevő intézményeket, hogy egy Erasmus Day elnevezésű rendezvényen mutassák be projekt-tevékenységeiket és zajló, vagy lezárult Erasmus-pályázataik sikerét másoknak is.

A Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda munkatársai is szívesen álltak meghívott vendégeik elé beszámolni azokról az eredményekről, élményekről és lehetőségekről, melyet az elmúlt évek során végigvitt és jelenleg is futó Erasmus+ pályázatok nyújtottak számukra.

A Nyíregyházi Egyházmegye minden oktatási-nevelési intézményvezetője hivatalos volt az október 16-i rendezvényre, s bár az iskolák is hasznosíthatták volna a megosztott tapasztalatokat, az egyházmegye óvodáinak vezetői tisztelték meg csupán a balkányi rendezvényt jelenlétükkel. Rajtuk kívül a Szent Jácint óvoda – mint a megye zöld óvoda bázisintézménye – által koordinált megyei zöld óvodák vezetői, valamint Grunda János atya, az egyházmegye oktatási referense, Papp Valéria és Dibáczi Zsuzsanna, az oktatási iroda munkatársai is élvezhették a balkányi vendégszeretetet.

A Szent Jácint Görögkatolikus Óvoda munkatársai immár a negyedik Erasmus+ pályázatban vesznek részt, bevonva a közös munkába partnerként más országok óvodáit. A mindennapi óvodai foglalkozások így 2017 óta tematikájukban és módszertanukban is bővültek: még tágabb keretet adva a gyermekek széles spektrumú nevelésének.  A 2017-19-es első Erasmus+ pályázatot, a „Zöld ünnepek és jeles napok projektmódszerrel és élménypedagógiával az óvodában” címmel követték 2018-20-ban a „Szeresd az egészségedet!”, majd a jelenleg is futó „Néphagyományaink környezettudatosan!” és „A Mi mesénk” projektek. A projektekbe hat ország (Szlovákia, Románia, Bulgária, Lettország, Görögország, Spanyolország) hét intézményét vonták be partnerként. A velük folytatott közös munka során kulturális, kulináris és nyelvi ismeretekkel bővítik egymás tudásanyagát mind a dolgozók mind a gyermekek, de a projektekben való részvétel a csapatot is épít.

Október 16-án az elnyert pályázatok tartalmi anyagának bemutatása mellett személyes élménymegosztásra is sor került, a külföldi partnerintézmények pedig videós összeállítással segítették teljessé tenni a képet.

Az Erasmus+ projektek kézzel fogható eredményeit is bemutatta az intézmény vezetője, Pásztor Lászlóné, akinek irányítása alatt a balkányi óvoda két évvel ezelőtt megkaphatta Magyarország legszebb konyhakertje címet is: a projektgyűjteményeket, és két receptkönyvet, melyeket az óvodák - összefogva a szülőkkel - végigpróbáltak már.

Kapcsolódó:

A mi meséink – Erasmus+ pályázatot nyert a balkányi görögkatolikus óvoda

Böjti eledelt készítettek a balkányi óvodások

Kétéves nemzetközi tapasztalatcsere az élménypedagógia és a projektmódszer terén

Kneipp-taposók szerte a megyében 

A balkányi óvodáé az egyik legszebb konyhakert az országban

Szeresd az egészségedet! – partnerség óvodák között

Zöld óvoda bázisintézmény lett a balkányi görögkatolikus óvoda

Szöveg: P. Tóth Nóra, fotó: Katona Julianna

Nyíregyházi Egyházmegye

Balkány, óvoda, oktatás, Erasmus
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert