„Csak” kísérő rendezvény…

„Csak” kísérő rendezvény…

Hajdúszoboszló után november 7-én a máriapócsi Emmánuel Zarándokközpontban tekinthető meg az Országos Középiskolás Képzőművészeti Tárlat.

Máriapócs Nemzeti Kegyhely2016. október 24. 10:43

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2712 napja íródott

 

Három napon át tartott Hajdúszoboszlón a XVIII. Országos Közoktatási Szakértői Konferencia, amelynek nyitónapján, mintegy kísérő rendezvényként, megnyílt a XI. Országos Középiskolás Képzőművészeti Diáktárlat. Rövid kulturális műsor tette színessé az eredményhirdetést, amely magába foglalta a zsűri értékelését, a megszólalók részéről az ifjúság bíztatását a művészetek szeretetére. Nemzeti Kegyhelyünk képviselőit is meghívták a díjátadóra, ugyanis több szempontból érintett görögkatolikus egyházunk.

Egyrészt évről évre jutalmakat vehetnek át a Szent Bazil Oktatási Központ diákjai. Idén is a díjazottak között voltak néhányan, büszke lehet rájuk Monostory Viktória felkészítő tanár.

Másrészt: a jelenleg az üdülővárosban, a Béke Hotel halljában látható kiállítást novembertől - a SzBOK tanulóinak további munkáival kiegészítve- Máriapócson tekinthetik meg az érdeklődők. Témájában és technikájában igen eltérő alkotásokat láthatunk majd, bízunk benne, hogy sokan lesznek kíváncsiak a fiatalok műveire.

A kiállítást Szent Mihály ünnepéhez kötődően 2016. november 7-én 14.30-kor nyitjuk meg az Emmánuel Zarándokközpontban.

Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye





Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert