A vértanú püspökről 2015-ben készített dokumentumfilmet a Zemplén Televízió. Emléknapján ezzel a filmmel tisztelgünk előtte.
Vértanúságra ítélve
Zemplén Televízió, 2015
Rendező Mezősi-Nagy Mariann.
Operatőr-vágó: Mezősi Tamás.
A film a LINKEN keresztül tekinthető meg.
A kárpátaljai lókai templom felszenteléséről hazafelé tartó Romzsa Tódor görög katolikus püspök lovas kocsiját Ivány közelében felborítja a felbérelt gyilkosok kocsija, akik a földre került sebesült püspököt vasdorongokkal agyba-főbe verik. Bár Romzsa Tódor súlyosan megsérül, ekkor még nem hal meg, mert a munkácsi kórház fősebésze megmenti. A KGB-vel együttműködő főorvos és egy takarítónőként alkalmazott ügynök azonban az éjszakai orvosi ellenőrzés alatt egy injekcióval megmérgezi. A püspök 1947. november elsejére virradó éjszaka meghal. 1947. november 4-i temetése gyásznap Kárpátalja görög katolikus hívei számára.
A püspök megalkuvás nélküli élete, majd tragikus halála jól példázza mindazt, amivel szembe kellett nézniük azoknak a papoknak is, akik Isten igéjét próbálták meg hirdetni ebben az időben. 1949 februárjában a hatóságok a Munkácsi Egyházmegyét megpróbálták teljesen megszüntetni . Az egyházmegye 350 papjából 129-en kerültek börtönbe vagy munkatáborba. Az 52 perces dokumentumfilm egyházi méltóságok, vatikáni szakértő, történész segítségével mutatja be Romzsa Tódor püspök életét, üldöztetését s az őt körülvevő történelmi környezetet. A visszaemlékezésekben olyan, még ma is élő papok szólalnak meg, akiknek családtagjai átélték Kárpátalján e korszak rémségeit. A film bemutatja azt is, hogy a görög katolikus egyház miként élheti ismét virágkorát és ebben milyen szerepe van Romzsa Tódor püspök helytállásának és tanúságtételének.
Forrás: Miskolci Egyházmegye
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 | 3 |
4 | |||
5 |
6 | 7 | 8 | 9 |
10 |
11 |
12 | 13 | 14 |
15 |
16 | 17 | 18 |
19 |
20 | 21 |
22 |
23 | 24 | 25 |
26 | 27 |
28 |
29 |
30 |