Retreat for cantors

Kántorok őszi lelkigyakorlata

November 27-29-ére hívjuk a görögkatolikus kántorokat lelki-szellemi töltekezésre. Az együttlét egyben továbbképzés is.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra2020. november 2. 15:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1442 napja íródott

A jó pap mellett a jó kántor is holtig tanul. Ezeken a lelki feltöltődést nyújtó alkalmakon a résztvevők segítséget kapnak arra, hogy az énekszolgálatukat még szebben, még igényesebben végezhessék a templomokban. Ez nyilván nem csak nekik fontos, hanem mindazokra is kihat, akiknek az énekét, imádságát vezetik. Ugyanakkor nem csak a templomi énekvezetőket hívjuk, hanem mindazokat, akik törekszenek erre a lelki-zenei igényességre.

Az idei első lelkigyakorlat a koronavírus-járvány miatt a virtuális térbe kényszerült. Most ősszel szeretnénk fizikailag is jelen lenni Máriapócson. De ha az előírások szigorodnának, akkor ezt az őszi találkozót is csak a világhálón keresztül tudjuk majd megtartani. Egyelőre azonban az egészségügyi-biztonsági szabályok betartása mellett élőben szervezzük a kántorok találkozóját. 

A lelkigyakorlatot Kocsis Fülöp metropolita és Királyné Kocsis Magdolna vezetik.

Jelentkezni a titkar@hd.gorogkatolikus.hu email címen illetve a 06 52 870 560-as számon lehet.

Részvételi díj: 12 000 Ft

Jelentkezési határidő: november 20.

Forrás: Hajdúdorogi Főegyházmegye, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

kántorok, lelkigyakorlat, Kocsis Fülöp




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert