November 15-én kezdetét vette a görögkatolikus vallásúak számára a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak. Az adventi koszorún hat gyertya hirdeti a Fény, Jézus Krisztus közeledtét. Erre a találkozásra készülve napról napra tehetünk valamit, ami vezeti lelkünket azon úton, ahová igyekszünk: a betlehemi jászolig. Mi úgy segítjük ebben Kedves Olvasóinkat, hogy az előírt evangéliumi és apostoli szakaszokat hallgathatja meg naponta podcast-csatoránkon.
A nap bármelyik szakaszába beépíthetjük azt a rövid, pár perces alkalmat, hogy hallgassuk Isten szavát. Az adventi időszak során ebben segítünk azáltal, hogy hangzóvá tesszük az adott evangéliumi és apostoli részeket. Az igeszakaszokat recitatív módon (ahogyan a szertartások során is halljuk) olvassa fel Tamás László papnövendék.
Csatornáink:
DE MI IS AZ A PODCAST?
Sokaknak lehet idegenül cseng a kifejezés, Magyarországon talán kevésbé elterjedt dologról van szó, bár napjainkban igazi forradalmát éli a nem is olyan új technológia. A podcastok a hordozható zenelejátszók egyre szélesebb körű elterjedésével váltak népszerűvé, neve is ehhez köthető, az „iPod” és a „broadcast” (jelentése: közvetít, sugároz) szavak összeolvadásából keletkezett – nevével ellentétben azonban nem alapfeltétele egy iPod vagy valamilyen hordozható eszköz megléte (viszont jó, ha van, mert a lényege azért ebben áll).
A podcast leginkább egy rádióműsorhoz hasonlítható, rendszeresen jelentkező epizódokkal. Azonban azzal ellentétben nem az éteren keresztül, hanem online, az interneten. Akkor hallgathatod, amikor kedved van hozzá, csendes magányban, vezetés, főzés vagy futás közben. Bizonyos esetekben (Applenél a beállításoknál, Spotify-nál előfizetés esetén) akár internetkapcsolat nélkül, offline is
HOGYAN HALLGATHATOM?
A honlapon találsz majd egy linket, gombot – így ebben a cikkben is – amire rákattintva eléred a népszerű, általad preferált podcast szolgáltatókat, ahol nemcsak egy helyen megtalálod az összes elérhető anyagunkat, hanem „bekövethetsz” minket, azaz feliratkozhatsz a műsorunkra – s ettől kezdve telefonod figyelmeztet, ha új epizód érkezett.
VAN VAGY NINCS? HOGYAN?
Ha még nincs podcast alkalmazásod, akkor szerezz be feltétlenül egyet. Bár lehet van is már a telefonodon, csak eddig nem tudtál róla.
Apple
Az Apple termékein például alapból telepítve van egy podcast lejátszó, amit elég egyértelműen Apple Podcasts-nak neveznek. A részletes beállítás magyarul is elérhető itt. De létezik még a fizetős, Overcast applikáció is. (Az Apple szolgáltatások regisztrációja folyamatban van.)
Android
Egyszerű megoldás a Google saját, Google Podcast névre keresztelt alkalmazását használni. A másik könnyed megoldás a Spotify használata, amin nem csupán zenéket, hanem podcastokat is hallgathatunk.
PC, Mac és RSS
A podcastokat asztali gépünkön, laptopunkon is hallgathatjuk, PC egy erre a célra telepített programmal, míg Mac-en akár az Apple Podcasts alkalmazással.
Minden podcastnak van egy rss címe is. Ezt nem szükséges ismernünk minden esetben, a korábban ismertetett appok esetében enélkül is hallgathatjuk az epizódokat. Azonban akadnak lejátszók, amiknél az rss birtokában tudjuk „behúzni” a kívánt podcastot.
Nyíregyházi Egyházmegye
H | K | SZ | CS | P | SZ | V |
---|---|---|---|---|---|---|
1 |
2 |
3 |
4 |
5 |
6 | |
7 | 8 |
9 |
10 |
11 |
12 |
13 |
14 |
15 | 16 | 17 |
18 | 19 |
20 |
21 | 22 | 23 |
24 | 25 | 26 |
27 |
28 | 29 | 30 | 31 |