Keresztet szenteltek Nagyhalászban

Keresztet szenteltek Nagyhalászban

2020. november 15-én tartották meg a Szent Mihály arkangyal tiszteletére keresztelt templom búcsúját Nagyhalászban. A szertartás során a templom udvarán felállított keresztet Szabó Tamás pasztorális helynök atya szentelte meg. Az ünnepnapról a házigazda, Gorcsa Péter atya számol be.

Szöveg: Gorcsa Péter, fotó: Nagyhalászi Görögkatolikus Parókia2020. november 16. 09:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1229 napja íródott

A Nagyhalászi Görögkatolikus Parókia a templom búcsúi ünnepét november 15-én tartotta.

Először is szeretnénk köszönetet mondani a mindenható Istennek, hogy ebben a nehéz időszakban megengedte, hogy a járványügyi korlátozások szigorú betartása mellett együtt imádkozhattunk és hálát adhattunk az elmúlt évért és a templomudvaron felállított új keresztünkért.

A búcsúi Szent Liturgiát és a kereszt szentelését Szabó Tamás pasztorális helynök atya végezte. Együtt ünnepelt velünk Gorcsa György tokaji parókus, Gánicz Tamás püspöki titkár, diakónus atya, valamint Gorcsa János tanulmányvégzett papnövendék, aki a kántori szolgálatban nyújtott segítséget. Köszönjük, hogy az oltár szolgálatában teljesebbé tették búcsúi ünnepünket.

Helynök atya prédikációjában emlékeztetett, hogy őseink hitüket és életüket az angyalok vezetésére bízták. Az angyalok tiszteletében külön kitért arra, hogy elsődleges feladatuk az isteni tervben, hogy üzenetet, isteni üzenetet vigyenek az embereknek. Ebben a feladatban nekünk is angyalivá kell válnunk, hogy az isteni szeretet üzenetét ne csak szavakban, hanem tettekben is elvigyük embertársaink felé.

Tamás atya kiemelte, hogy a kereszt szintén egy üzenet, különösen azoknak, akik a pásztorokkal ellentétben már nem hallják meg az angyalok szavát, a legnagyobb reménysége a keresztény embernek, és a mi településünkön – főleg a mostani időszakban – nagy szüksége van mindenkinek, hogy reménységet kapjon. Velünk az Isten!

A Szent Liturgia végén a kereszt előtt folytattuk a szertartást, ahol először a szentelést végeztük el, majd elénekeltük közösen azt az imádságot, mely a keresztünkön is látható:

„A te kereszted előtt, leborulunk Uralkodónk és a te szent föltámadásodat dicsőítjük!”

A búcsúi áldást követően a pápai és a magyar himnusz éneklése, majd a hívek éltetése után mindenki hazatért, hogy a családi asztal mellett ünnepeljük meg a búcsúban kapott kegyelmeket.

Külön szeretném megköszönni Orosz Károly, Nagyhalász város polgármesterének és a képviselő testületnek, hogy a keresztünk megépítéséhez minden segítséget megadtak. Továbbá szeretném megköszönni azoknak is, akik bármilyen formában támogatták a templomunkat.

„Magasztald én lelkem, az angyalok fejedelmét, Szent Mihály fővezért!”

Szöveg: Gorcsa Péter, fotó: Nagyhalászi Görögkatolikus Parókia

Nyíregyházi Egyházmegye

búcsú
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert