Teremjük a Lélek gyümölcseit! – ég az első gyertya a máriapócsi adventi koszorún

Teremjük a Lélek gyümölcseit! – ég az első gyertya a máriapócsi adventi koszorún

Vasárnap a görögkatolikus egyházközségekben meggyújtották az adventi koszorú hat gyertyájából az elsőt. A koszorú sok helyen nagyméretű, s a templom előtti téren áll: akár Máriapócson, ahol szintén fellobbant a várakozás lángja. Ennek kapcsán olvasható a Máriapócs Nemzeti Kegyhely közösségi oldalán az alábbi bejegyzés.

Forrás és fotó: Orosz Rita/Máriapócsi Nemzeti Kegyhely2020. november 16. 10:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1228 napja íródott

Görögkatolikus egyházunkban a karácsonyt megelőző bűnbánati időszak november 15-én kezdődik. Akárcsak a húsvét előtti nagyböjt során, most is negyven napon át figyelmeztetjük magunkat arra, hogy valami rendkívüli fog történni, amire készülnünk kell.

Szombat este arról szólt egy műsor a TV-ben, hogy az emberek megváltoztatták vásárlási szokásaikat. A karácsonyi láz már kitört, a hétvégén tömegek voltak szinte minden nagyáruházban. Interjúvolták is őket. Nyilatkozott olyan, aki máris megvett minden meglepetésnek valót, mások csak az akciókra csaptak le, ismét mások a tájékozódás fázisában vannak. Volt olyan is, aki attól fél, hogy bezárnak a boltok a járvány miatt és nem lesz alkalma szeretteinek ajándékokat beszerezni.

Egy fiatal lány azonban a következőt mondta: A mi családunk egy keresztény család. Hitünk szerint karácsonykor a Megváltó születését ünnepeljük. Ezen semmilyen körülmény nem változtat.

Gyönyörű hitvallás.

Nos, talán tényleg ajándékozás nélkül, talán tényleg nem a megszokott módon, talán nem olyan fényesen ünnepelhetünk 2020 karácsonyán, mint ahogyan megszoktuk. Könnyen lehet azonban, hogy éppen ez a változás irányítja figyelmünket a lényegre. A Lényegre.

Természetesen fontos, hogy a tartalomra külső jegyek is utaljanak. Ezek emlékeztetnek mindannyiunkat a bűnbánati időszakra, a böjtre.

Máriapócson is meggyújtottuk az első gyertyát. A tér karácsonyi koszorúja minden arra járó figyelmét arra hívja fel, hogy gyakoroljuk intenzívebben a szeretetet, teremjük a Lélek gyümölcseit. Ezek Szent Pál Galatákhoz írt levele szerint: szeretet, öröm, békesség, türelem, szívesség, jóság, hűség, szelídség, önmegtartóztatás.

A karácsonyi készületet nem csak a gyertyagyújtásokkal segítjük.

 

A kegytemplom szertartásrendje bővül: minden hétfőn, szerdán és pénteken 06.30-tól utrenyét imádkoznak. Ezekre az alkalmakra is szeretettel várják a kedves Testvéreket!

Forrás és fotó: Orosz Rita/Máriapócsi Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

advent, gyertyagyújtás, Máriapócs
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert