Le kell vetni az álarcot és felöltözni Krisztus ruhájába – lelki táplálék minden időben

Le kell vetni az álarcot és felöltözni Krisztus ruhájába – lelki táplálék minden időben

A pünkösd utáni 25. vasárnapon Buda Attila apagyi parókus atya gondolatait olvashatják.

Szöveg: Buda Attila2020. november 22. 08:00

Azt mondjuk, jogállamban élünk, vagyis a nép által megválasztott képviselők hozzák meg a törvényeket, melyekkel irányítják az ország életét, gazdaságát. De azt is látnunk kell, hogy minél több a jogszabály, annál több a kiskapu is, a lehetőség a kijátszásra és a visszaélésre. Így van ez ma is és így volt ez Jézus idejében a választott nép életében is. Az Úr Jézus nem véletlenül bírálta oly sokat a farizeusokat és az írástudókat a szőrszálhasogató szabályozásaik miatt. Jézus azonban nem megszüntetni jött a törvényt, hanem beteljesíteni.

Egy törvénytudó feláll és megkérdezi Jézust: „Ki az én felebarátom?” A kérdésben már részben benne is van a válasz: vagyis, nem mindenki. De akkor ki az az ember, akit segítenem kell? Hol a határ ameddig elmehetek? Krisztus korában nem volt ez egyszerű kérdés, mert csak az számított felebarátnak, aki a saját népéhez tartozott. Jézus a kérdést először a törvény felől közelíti meg. Hogyan olvasod? Szeresd Uradat Istenedet és szeresd felebarátodat.  Majd egy történettel szépen becsalogatja az írástudót a saját csapdájába. A történet így kezdődik: „Egy ember Jeruzsálemből, Jerikóba ment.” Nem azt mondja, hogy zsidó – pogány – szamaritánus stb., egy általános alanyt használ, értsék úgy, ahogyan akarják. A hely kiválasztása találó, ugyanakkor valóságos. A Jeruzsálemből Jerikóba vivő út elhagyatott és veszélyes volt, ahol gyakoriak voltak a rajtaütések. Így is nevezték: „véres út”. Jézus így is használja a példabeszédben: „... kifosztották, véresre verték.” Mivel Jerikó a papok városa volt, a történetből nem hagyta ki a papot és a templom szolgálattevőit, a levitákat.

Egy ember megy az úton, s ez az ember bárki lehet: rablók kezébe kerül, kirabolják és félholtan otthagyják. Arra megy egy zsidó pap, meglátja és elmegy mellette. Mi közöm hozzá, nem ismerem, nem rokonom, nem zsidó ember. Azért mert erre vezet az utam, nem állhatok meg minden kirabolt mellett. Hogy milyenek is a törvények? Érdemes idézni a Kiv. 23,5-ből. „...ha ellenséged szamara az úton összerogy a teher alatt, ne menj el mellette”.  Majd jön egy levita, aki szinté tovább áll. Jézus élesíti a történetet, mert nem egy zsidó embert említ, hanem egy szamaritánust. Nekünk kései olvasóknak semmit nem mond, de akkor egy igazhitű zsidó embernek igen.  Ő az a népcsoport, akit gyűlölni kell teljes szívvel és teljes lélekkel. /vö. Sir.50,25/  A szamaritánus meglátta, leszállt szamaráról és bekötözte sebeit. Jézus így fogalmaz: „megesett rajta a szíve”. A görög olvasatban ez így fordítható. Szó szerint a vesék, a belső szervek megrengését jelenti. Ugyanezzel a szóval mondja ki a Szentírás: „Aki gyermeket dajkál, sebeit is fogja majd kötözni. Minden kiáltásra megremegnek a belső részei.” /Sir. 30,7/ Ha kisgyermek kiált, az édesanya egész testrésze megremeg. Valami ilyesmi történt a szamaritánussal, anyai szíve volt.

A példabeszéd végén Jézus megfordítja az írástudó kérdését. Az igazi kérdés nem az, hogy ki az én felebarátom. Az ugyanis nyilvánvaló: az, aki bajbajutott. Kiből lesz igazi felebarát? Abból, aki le tud hajolni az elesett emberhez. A történet nagyon jól rámutat arra, amit Jézus egy másik helyen a farizeusokkal szemben megfogalmaz: „Tanításuk, csak emberi parancs”. Lehet hozni törvényeket, a törvények sokaságát, ha az csak arra szolgál, hogy keressük a kiskapukat és megmagyarázzuk, hogy mi miért nem tudjuk megtartani, akkor semmit nem ér az egész. A megoldás kulcsa bennünk van: „Szeresd Uradat, Istenedet, és szeresd embertársadat.” Úgy tűnik, hogy két különböző irány, a lényege szerint mégis szorosan összetartozik. Csak a kettő együtt tudja szolgálni az embert a maga teljességében. A mi életünkben is a tetteink igazolják hitelesen keresztény mivoltunkat.

Jézus, amikor bírálja a farizeusokat, azért teszi, mert látja a mély szakadékot szavaik és tetteik között. Sőt! Még a tettüket is bírálja: színleg nagyokat imádkoznak. Le kell vetni az álarcot és felöltözni Krisztus ruhájába!

Szöveg: Buda Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2020 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert