Már a viselése is imádság – reverendát öltöttek a görögkatolikus papnövendékek

Már a viselése is imádság – reverendát öltöttek a görögkatolikus papnövendékek

A Görögkatolikus Papnevelő Intézet szemináriumi kápolnájában november 7-én négy másodéves papnövendék ölthette magára a reverendát. A szertartást dr. Dobos András atya, a szeminárium rektora vezette, a reverendát öltött papnövendékekhez Horváth Tamás atya, a szeminárium spirituálisa szólt. Az eseményről Szakállas Csaba Renátó írt beszámolót.

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, szöveg: Szakállas Csaba, fotó: Mikita Gábor2020. november 24. 10:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1220 napja íródott

Görögkatolikus Egyházunk november 8-án emlékezik meg Szent Mihály és Gábor főangyalokról, valamint az összes mennyei erőkről. Számunkra azonban ez egy kettős ünnep volt, hiszen ezen magasztos ünnep előesti vecsernyéjének keretében ölthettük fel magunkra a reverendát.

Az eseményt azonban a napjainkban dúló világjárvány teljesen zártkörűvé tette. Így elöljáróinkkal és papnövendéktársainkkal együtt élhettük át beöltözést. Természetesen az élő közvetítés lehetőséget nyitott arra, hogy családtagjaink és barátaink is velünk együtt ünnepeljenek.

Egy papnövendék számára, mindig nagy vágyódás és felkészülés előzi meg a reverendába való beöltözést. A másodévfolyam számára ez az év mindig nagyon meghatározó és jeles nap, de nemcsak az adott évben, hanem talán egész kispapi életüket végigkíséri ennek az eseménynek a jelentősége. Úgy gondolom, mindannyiunkban megfogalmazódott a kérdés: vajon milyen lesz ezután? Mit fogunk érezni abban a pillanatban és mit mondanak majd mások, ha megláttnak bennünket, ám ezek a kérdések idővel megválaszolják önmagukat. A legfontosabb azonban, hogy tudjuk-e majd méltóan viselni a reverendát, és hűen szolgálni Krisztust? Ezekre a kérdésekre nem egyszerű azonnal válaszolni és talán nem is szükséges. Inkább meg kell őket élnünk, ami nemes és egyben nehéz feladat is számunkra.

Horváth Tamás spirituális atya felhívta figyelmünket arra, hogy ez a ruha naponta át kell, hogy alakítson bennünket.

Engedni, hogy minden nap krisztusivá formáljon minket, s ezt sugároznunk kell a világ felé: talán a legnagyobb kihívás és küzdelem egy kispap életében.

A beöltözési alkalmat egy közös vacsorával zártuk, melyet egy közvetlen beszélgetés követett elöljáróinkkal és növendéktársainkkal. Ez úton is szeretnénk megköszönni mindazoknak, akik imáival támogattak minket e jeles eseményen.

A Görögkatolikus Papnevelő Intézet szemináriumi kápolnájában négy másodéves papnövendék ölthette magára a reverendát 2020. november 7-én:

Szakállas Csaba Renátó — Pocsaj

Szűcs Róbert — Hajdúdorog

Tamás László — Máriapócs

Kapin Jakab Miklós — Debrecen, Attila tér

 

Életükre és szolgálatukra Krisztus Urunk bőséges áldását kívánjuk!

Forrás: Nyíregyházi Egyházmegye, szöveg: Szakállas Csaba, fotó: Mikita Gábor

Nyíregyházi Egyházmegye

papnövendék, reveneda, beöltözés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert