Ragaszkodás Krisztushoz – tejcsarnokból Betlehem

Ragaszkodás Krisztushoz – tejcsarnokból Betlehem

Csegöld település központjában betlehemet állított a görögkatolikus közösség. A használaton kívüli tejcsarnok most a jászollal és a Szent Családdal „lelki tejet” ad a szomjazóknak. Gajdos László csegöldi helyettes lelkész atya írt a településen történtekről.

Szöveg és fotó: Gajdos László2020. december 1. 19:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1407 napja íródott

„Mint újszülött kisdedek kívánkozzatok hamisítatlan, lelki tej után, hogy azon nőjetek fel az üdvösségre, hiszen már megtapasztaltátok, hogy milyen jó az Úr. Ha hozzá, az eleven kőhöz járultok, melyet emberek ugyan elvetettek, de Isten kiválasztott és megtisztelt, eleven kövek módjára ti is lelki templommá, szent papsággá épültök, hogy Jézus Krisztus által Istennek kedves lelki áldozatokat mutassatok be. Ezért mondja az Írás:

»Íme választott, becses szegletkövet
rakok le Sionban,
s aki benne bízik, azt szégyen nem éri.«

Számotokra, hívők számára tehát érték; a hitetlenek számára azonban ez a kő, melyet az építők elvetettek, szegletkővé lett, s egyben a botlás kövévé és a botrány sziklájává. Ezek, mivel nem hisznek az igének, elbotlanak, ami már meg is történt velük. Ti azonban választott nemzetség, királyi papság, szent nemzet, tulajdonul lefoglalt nép vagytok, hogy annak dicsőségét hirdessétek, aki a sötétségből csodálatos világosságára hívott titeket. Ti, akik valaha nem voltatok nép, most Isten népe vagytok; akik azelőtt nem nyertetek irgalmat, most irgalomra találtatok.” 1Pét 2,2-10 

Vágyakozva figyeltük jó ideje a megyénkben és országszerte felállított szebbnél-szebb Betlehemek sokaságát, bízva benne, hátha egyszer mi is kinyithatjuk a szállást kereső Messiás előtt saját községünk ajtaját. Sok éve árválkodik kis falunk közepén a funkcióját vesztett tejcsarnok – nem kis szégyenünkre. Elfogytak a tehenek, kiapadt a tejcsarnok teje. Talán éppen a pandémia kellett hozzá, hogy most, amikor sok ajtót be kell zárni a veszély miatt, nekünk éppen most kell kinyitni előbb a szívünk, majd a tejcsarnokunk ajtaját a szállást kereső Krisztus előtt. De szállásul Krisztusnak egy tejcsarnok? A hitetlenek számára ez csak kő. Számunkra, hívők számára: szegletkő, érték.

Lelki tej után vágyakozunk, ahogy Szent Péter apostol fogalmaz első levelében. 

Talán éppen ezért nem baj, ha tejcsarnokból lett a Betlehem. Mi elődeink tapasztalata alapján tudjuk, milyen jó az Úr, és mi is szeretnénk felnőni, megerősödni a lelki tejtől az üdvösségre. Őseink ragaszkodtak Krisztushoz, hitükhöz, vallásukhoz. Világosságban jártak. Számunkra ez érték.

Mi is szeretnénk a sötétségből a világosságra jutni. Ennek kifejezése számunkra a Betlehem, mely mostantól a maga „méltó szegénységével” várja az erősödni vágyókat, s egyúttal kifejezi a ragaszkodásunkat Jézus Krisztushoz, hitünkhöz és értékeinkhez.

A tejcsarnok továbbra is kő, de most már szegletkő, melyből bátran megerősíthetjük életünket. Mindezt Csegöld közepén, több százéves templomunk mellett. Köszönet érte az Önkormányzatunknak, Babik Róbert polgármesterünknek, az ügyes kezű és nyitott szívű segítő embereknek.

Aki eljön Hozzá „lelki tejért”, ne felejtsen el hozni „tiszta edényt” sem, mellyel vihet belőle – vagyis nyitott, békés, szerető szívet!

Szöveg és fotó: Gajdos László

Nyíregyházi Egyházmegye

betlehem, karácsony, Csgöld, Gajdos László
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert