Christmas in the gypsy ministry

Mini találkozó kreatívan – cigánytestvérek online karácsonya

Idén a szokásos, cigány közösségek közötti karácsonyi mini találkozó rendhagyó módon zajlott: ugyan jelen volt Szocska A. Ábel megyéspüspök, és dr. Papp Tibor főhelynök atya, de négy település cigánytestvérei csak online meghívást kaphattak a huszártelepi karácsonyra.  

Szöveg és fotó: Orosz Rita2020. december 25. 22:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1189 napja íródott

Megszakította a járvány azt a kezdeményezést, amelyről már többször, több helyütt hírt adtak a Nyíregyházi Egyházmegye cigánypasztorációs munkatársai, miszerint cigány közösségeinkkel ún. mini találkozókat szerveznek. A néhány órás együttlétbe imádság, rövid tanítás és erről történő beszélgetés, egyszerű étkezés fér bele. Zárásként pedig énekekkel, tánccal ajándékozzák meg egymást. Így szokott ez lenni karácsony környékén is, azzal a kézenfekvő különbséggel, hogy ilyenkor kántálással telik az idő.

2020-ban mindenkinek elő kellett venni néhány olyan ötletet, melyre eddig nem volt szükség. Kreativitásra sarkallta a vírus a roma közösségeket is. Ábel atya, szokásához híven, a karácsony előtti vasárnapot Huszártelepen töltötte. Idén dr. Papp Tibor főhelynök atya is elkísérte.

A Szent Liturgia előtt a gyermekek Krisztus születésének történetét kis színdarabbal elevenítették föl. Ebbe kapcsolódtak be a technika segítségével a hodásziak, kántorjánosiak, máriapócsiak és nyírkátaiak. Összesen száztizennégyen. A személyes találkozás során ez már kinőtte volna a mini találkozó fogalmát.

Ha idén csak így tudtak is együtt lenni a cigány közösségek, az összetartozás ereje megmutatkozott a bejelentkezésekkel, a közel száz hozzászólásban. Köszönet illeti Kovács Róbert atyát és családját, Rézműves Misit és feleségét, akik a gyerekek felkészítésével nagy örömöt szereztek a távolról bekapcsolódóknak is.

Szöveg és fotó: Orosz Rita

Nyíregyházi Egyházmegye

cigánypasztoráció, Huszártelep, Kovács Róbert, Szocska Ábel, Papp Tibor
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert