Békességben – Kanyó Árpád parókus és felesége, Mária a hodászi cigánypasztorációról

Békességben – Kanyó Árpád parókus és felesége, Mária a hodászi cigánypasztorációról

Hodász valamivel több mint háromezerháromszáz lelkes nagyközség Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében. A romák a lakosság több mint felét teszik ki, számuk ezerhétszáz-ezernyolcszáz körüli. A település görögkatolikus parókusa Kanyó Árpád, segítője a felesége, Mária. Velük beszélgettünk advent napjaiban.

Szöveg: Bodnár Dániel/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila2020. december 29. 16:00

Kanyó Árpád eddigi életútja különlegesen alakult, hiszen nem hagyományos görögkatolikus papcsaládból származik. Egyedüli gyermeke a szüleinek. Édesapja református, édesanyja görögkatolikus. Egyéves koráig szinte állandóan kórházban volt, a szülei már nem laktak együtt, amikor hazakerült, így édesanyja után görögkatolikus szertartás szerint keresztelték meg. A szülők nemsokára el is váltak; ha ez másként alakul, meglehet, hogy a református vallás szerint nevelkedett volna. Anyai ágon viszont mindenki görögkatolikus volt a családjában. 

Pátyodon nőtt fel, Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, egy kis közösségben, amely hűségesen őrizte a görögkatolikus hitét. Az ott szolgáló atya, Szimicsku Ferenc alázata, szeretete jó példa volt számára, ami elvezette a papságig.

Kanyó Árpád már gyermekkorában komolyan gondolkozott azon, hogy Istent fogja szolgálni: ha tehette, már általános iskolás korában is rendszeresen részt vett a hétköznapi szent liturgiákon is. Odahaza, a nagyszülei szobájának sarkában kis oltárt épített és mellé egy ikonosztáziont. Asztalterítőből miseruhát készített magának, és amikor hazaért a templomi szertartásról, otthon is elvégezte a szent liturgiát. Így ment ez hosszú éveken át. Amikor a parókus házszentelésre érkezett hozzájuk, mindig megcsodálta, megdicsérte az ő kis templomát. Az általános iskola elvégzése után Hajdúdorogra került, a görögkatolikus gimnáziumba, ahol szintén jó papi életpéldákat látott. Gyermekkorától kezdve szinte egyenes út vezetett a papi szemináriumig. 

Szabados (immár Kanyó) Mária ötgyermekes görögkatolikus papi családból származik. Magyar nyelv és irodalom műveltségi területen szerzett tanítói diplomát Nyíregyházán. A nyíregyházi görögkatolikus iskolában volt gyakorló tanítónő, amikor először találkozott a fiatal papnövendékkel. Gyakran látták egymást, de komolyabban csak később ismerkedtek meg egy budapesti rendezvényen. Amikor Mária megemlítette az édesapjának, hogy megismerkedett egy kispappal, ő rögtön azt mondta: „Hívjuk meg!” Amikor először járt náluk a lelkes fiatalember, a pap édesapa megjegyezte: „Látszik ezen a fiún, hogy szerelmes.” Mária nem titkolja: mivel látta, hogyan élnek a szülei, néha azt gondolta, ő nem szeretne pap felesége lenni, mert ez időnként bizony nehézségekkel jár. Bátorligeten szegénységben éltek, pap édesapja egyszerű, szerény ember volt. Előfordult, hogy amikor gyermekként Túró Rudit kaptak, háromfelé vágták, elosztották a testvérek között.

Papnénak lenni óriási felelősség, az ember nem mindig teheti azt, amit akar, hanem amit a szolgálat megkíván.

Mária és Árpád azonban végül úgy döntöttek, hogy összeházasodnak, és mindenben számíthatnak egymásra az új papcsaládjukban. 2007-ben kötöttek házasságot, azóta három lánygyermeknek örülhetnek: Izabella tizenkét, Zsófia kilenc, Anasztázia négyéves. 

Kanyó Árpádot 2007-ben Máriapócson szentelte pappá Keresztes Szilárd akkori hajdúdorogi megyéspüspök. Káplánként szolgált Sátoraljaújhelyen és filiáiban, majd innét Pocsajba költöztek, ekkor már Kocsis Fülöp volt a Hajdúdorogi Egyházmegye főpásztora. Pocsaj mellett a fiatal pap ellátta Bedőt, és hozzá tartozott Berettyóújfalu, Biharkeresztes és vonzáskörzete is. A papcsalád 2014 augusztusában költözött Hodászra, azóta megalakult a görögkatolikus metropólia, így a Nyíregyházi Egyházmegyéhez tartoznak. 

Hodászonon már a 18. század hetvenes éveitől jelen van a Görögkatolikus Egyház. Az itt élők őrzik a maguk népi vallásosságát. Az Örömhírvétel görögkatolikus templomot 1998-ban szentelték fel, miután az előző templomot a gyenge statikai állapota miatt le kellett bontani. Jelenleg ez a magyar görögkatolikus egyházközség temploma. Hodászon hivatalosan két görögkatolikus parókia működik: a magyar és a cigány, az utóbbihoz tartozik az Úr mennybemeneteléről elnevezett templom. Mindkét egyházközségnek Kanyó Árpád a papja.

Hodász múltjáról szólva felidézi, hogy 1941 és 1981 között negyven évig Sója Miklós volt a parókus a településen. Ő kezdte megszervezni az itt élő cigány közösség lelkipásztori ellátását, és világviszonylatban is az elsők között hívta életre a görögkatolikus cigánypasztorációt. Amikor idekerült, látta, hogy nagyon szegény sorsú cigány emberek is élnek a településen, a számuk akkor ezerötszáz körüli volt. Elment a település leglepusztultabb részére, ahol a jelenlegi cigány templomtól nem messze régen egy vágóhíd és a dögkút állt. A fiatal pap nem a hittel és a vallással indított.

Ráérzett, hogy az itt élő embereknek szükségük van a megértésre, arra, hogy embernek nézzék őket. Beszélgetett velük, kölcsönösen a bizalmukba fogadták egymást, és lassanként így kezdte elhinteni közöttük az Isten iránti szeretetet is.

Nagyon jól végezhette a dolgát, mert az 1941-es idekerülése után kilenc-tíz évvel a cigányok már saját vályogtemplomot építettek, ami az akkori rendszerben óriási dolog volt. Sója Miklóst annyira szerették a hodászi cigányok, hogy amikor negyven év után elkerült innen, nemcsak élénk levelezést folytattak vele, hanem még Budapestre, az aranymiséjére is elzarándokoltak. 

Kérdésünkre Kanyó Árpád arról is mesél, hogyan változott a cigányság helyzete az elmúlt negyven évben. Sója Miklós szociálisan különlegesen érzékeny ember volt. Ha meglátott egy mezítlábas cigánygyereket, akkor letette földre a nála lévő kockás füzetet, a gyerek rálépett, ő meg körberajzolta a lábát. Miklós bácsi azután addig ment, míg a kapcsolatait felhasználva nem szerzett egy ugyanolyan méretű cipőt. A templomot úgy rendezte be, hogy tanításra is alkalmas legyen. Ott okította a gyerekeket az ábécé betűire és arra, hogyan kell késsel és villával enni, a tartógerendákra meg plüssállatkákat akasztott. A mai világban a segítségnyújtás módja már nem csak ez. A cigánygyerekek iskolai tanulmányainak a figyelemmel kísérésére, a tehetséggondozásukra kell nagy hangsúlyt helyezni. A görögkatolikus cigány parókia tanodája éppen ezt a célt szolgálja. Az intézmény a Nyíregyházi Egyházmegye fenntartásában működik. 

A parókus említést tesz arról is, hogy a Sója Miklós után itt szolgáló papok, Mosolygó Béla, Gelsei Gábor és Orosz István, a káplánok és a kéttucat kispap, akik itt töltötték a gyakorlatukat, mindannyian szívvel-lélekkel végezték a cigánypasztorációt. Kiépült Hodászon egy olyan cigány egyházi komplexum, ami egyedülálló az országban. A vályogtemplom helyett új templomot emeltek, mellé szociális konyhát építettek, majd öregek otthonát is. Ennek emeletén kapott helyet a családok átmeneti otthona, aztán görögkatolikus óvoda is létesült, legutóbb pedig a Hagyományok Házának nevezett kulturális központ is megkezdte a működését. Így napjainkban az óvodáskortól egészen végig elkíséri az intézményrendszer a cigány és a nem cigány emberek életét.

Mária tisztelendő asszony elmondta: bár tanítónői végzettséget szerzett, most éppen otthon van, neveli a gyermekeiket, segít a férjének az adminisztrációban, és a tanodába járó gyerekekkel foglalkozik játékos formában. A hodászi cigányok között vannak jobb anyagi körülmények között élők és szegények is. Egyes családokban számítógép is van, a mélyszegénységben élők gyerekei azonban csak álmodhatnak ilyesmiről, mondja Mária. A férje közbeveti, hogy a jobb módúak és szegénységben élők között egy szélesebb középrétegnek kellene lennie, ez volna az egészséges szerkezet, ám ennek eléréséhez még temérdek munkára van szükség. Hodászon többféle cigány nemzetiség él együtt, az oláhok mellett jelen vannak a romungrók is. Az itteni görögkatolikusok hagyományosan oláh cigányok, akik beszélik a saját nyelvüket és a lovári nyelvnek a cerhári dialektusát is. A templomban a liturgiát cigány nyelven mutatják be. 

Mária azt is elmondja, hogy a görögkatolikus oláh cigányok ápolják a hagyományaikat a nyelvben, a táncban és az énekben egyaránt. Árpád atya pedig a hétköznapi együttélésről beszél: a hodászi cigányság és magyarság körében természetes, hogy eljárnak egymás templomába, ez itt senkit nem zavar. Közösen vesznek részt a templombúcsúkon, a közösségek programjaiban is. Ellentétek, feszültségek a templomba járásban és a vallásosságban nem érzékelhetők a magyarok és a görögkatolikus oláh cigányok között, békességben élnek egymással.

Mária megemlíti, hogy vannak helyi boltok, amelyeket cigányok működtetnek. A magyarok oda is eljárnak vásárolni. Kanyó Árpád hozzáfűzi: a cigánypasztorációnak és a békés cigány–magyar együttélésnek már nyolc évtizedes története van Hodászon. Jó alapok nélkül nagyon nehéz minőségi pasztorációt végezni. Sok településen megfeszített munkával igyekeznek megvetni az alapokat, ami nagyon komoly és kemény, feszültségektől sem mentes munka.

Hodászon azonban nyolcvan éve megvan már ez az alap, Sója Miklós negyvenévi papi szolgálatának a gyümölcseit még most is aratjuk. 

Mária arról is mesél, hogy kezdetben nem értette, miért húzódoznak, miért oldódnak olyan nehezen a cigányok. Idővel ráérzett, hogy hiányzik belőlük az önbizalom, és több személyes találkozásra van szükségük ahhoz, hogy bizalmat érezzenek a papné iránt is. Később már nem volt ezzel gond. A gyerekekkel való együttlét, a közös sport is segítette a közeledést. Mária kezdettől fogva igyekezett bekapcsolódni a cigányságnak a Hagyományok Házában rendezett programjaiba is. És idővel már nem a megközelíthetetlen papnét látták benne, hanem azt az embert, akivel közvetlenül lehet beszélgetni. 

Közbevetésünkre, hogy ez bizalom kérdése is, mindenkinek a személyiségből fakad, hogy rá meri-e bízni a gondjait és a titkait egy másik emberre, Árpád atya leszögezi: őszinteség nélkül nem lehet cigánypasztorációt végezni. „Fontos, hogy a híveik érezzék, mi is ugyanúgy emberek vagyunk, nekünk is vannak gondjaink, és ha a problémáinkról is tudunk beszélni egymás között, akkor kialakul a kölcsönös bizalom. Mi soha nem voltunk kétszínű, másokról pletykálkodó család sem. Ha gondom van, őszintén megmondom a cigány és a magyar testvéreimnek is. Nagyon lényeges, hogy megszólíthatóak, emberközeliek legyünk” – mondja.

Vajon mennyire lehet összeegyeztetni három gyerek nevelését a papné szerepével? A tisztelendő asszony elismeri: ez gyakran bizony nem könnyű feladat. Amikor sok időt tölt a tanodában, előfordul, hogy lelkiismeret-furdalást érez, amiért anyaként nem foglalkozik eleget a gyerekeivel. De általában jól összeegyeztethető az egyházi szolgálat és a szülői jelenlét. Ezt többnyire úgy oldják meg, hogy ahová csak lehet, viszik magukkal a gyerekeket, és ők szívesen is mennek a szüleikkel. A legkisebb gyermekük a görögkatolikus óvodába jár, ahol nagyobbrészt cigány gyerekek vannak. 

A cigányok számára alapvetően fontos a lelki kapcsolat, a lelki közösség, amibe a pap is beletartozik. Az otthonukban is szívesen látják a családok a papot. Tavaly a tisztelendő asszony is elkísérte a férjét a cigánytelepre, a házszentelésre. Óriási élmény volt számára az a kedvesség, közvetlenség, amivel fogadták; étellel, itallal kínálták őket az emberek, és gyönyörűen elrendezték a pici lakásukat a szentelésre. Kanyó Árpád hozzáteszi: a hodászi cigányok között sokan, bár szűkös körülmények között élnek, örömmel látják a vendégeket. Az értékrendjük alapvetően más, mint a hagyományos magyar közösségeké, bár

régebben a magyar közösségekben is ugyanígy jellemző volt a nagycsalád központi szerepe és a vendéglátás kitüntetett fontossága.

A világjárvány miatt a karácsony ünnepe az idén Hodászon sem lesz ugyanolyan, mint máskor. De Kanyó Árpád atya biztatóan mondja: bár a megszokott látványos ünnepi rendezvények most elmaradnak, odahaza, a lelkünkben és a közös templomi imádságokban idén is felkészülhetünk arra, hogy méltóképpen fogadhassuk a közénk érkező Megváltót.

Cigányok és magyarok együtt, békében, szeretetben.

Az írás nyomtatott változata az Új Ember 2020. december 20–27-i ünnepi számában jelent meg. 

Szöveg: Bodnár Dániel/Magyar Kurír, fotó: Lambert Attila

Nyíregyházi Egyházmegye

interjú, Kanyó Árpád, cigánypasztoráció, Hodász
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert