They blessed the river Tisza at Vásárosnamény

Életfolyamunk folyásirányának megváltozása árán is… – élővíz-szentelés Vásárosnaménynál

A 2021. esztendő elején – az előző évek gyakorlatát folytatva – Vásárosnaményban is megszentelték az élővizeket.

Szöveg: Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Patlók László 2021. január 14. 20:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1168 napja íródott

A szép számban összegyűlt emberek, akik között nemcsak görögkatolikusok, de más felekezetűek és vallásúak is voltak, közösen vettek részt a nagy vízszentelés felemelő szertartásában. Együtt imádkozva, megrendült szívvel és lélekkel nyertek megszentelődést a vizekkel, a természettel együtt.

Erdei Tamás atya gondolata, a szertartáshoz fűzött beszédében is erről a megrendülésről szólt, amit a természet a maga bölcs és okos módján, a megtestesült teremtőt felismerve és tisztelve, mindig bemutatott Jézus életének elejétől a földi küldetése végéig minden fontosabb jelenetében.

Csak az ember volt az, aki olykor méltatlanul bánt az Isten Fiával, vagy nem értette meg, de a természet sosem. S mikor egy szertartásban ilyen közel állunk a természethez, mely megszentelődik az Isteni kegyelem által, fontos, hogy vele együtt mi is megszentelődjünk, és beilleszkedjünk ebbe a természetes rendbe, melyben a teremtmény felismeri és elismeri az ő Teremtőjét. Ha ehhez az kell, változzon meg az életünk folyójának folyásiránya, mint a Jordáné egykor – tette hozzá.


A szertartás szeretetvendégség követte, melyért köszönet a lelkes segítőknek!

Szöveg: Vásárosnaményi Görögkatolikus Egyházközség, fotó: Patlók László

Nyíregyházi Egyházmegye

vízkereszt, Tisza, szentelés
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert