Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

Emlékzarándoklat Hajdúdorogról Máriapócsra

Február 7-én és szeptember 5-én, a kegykép elvitelének, illetve visszahozatalának emléknapját tartják nemzeti kegyhelyünkön. Több, mint egy évtizede már, hogy a máriapócsi bazilika felújítása idejére az Istenszülő-ikon Hajdúdorogra „költözött”. Azóta évente két alkalommal emlékzarándoklatot szerveznek ezekre a napokra. Vasárnap is voltak jónéhányan, akik vállalták az 50 km-es gyaloglást.

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely2021. február 10. 17:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1339 napja íródott

A hajnali hideg szelet leszámítva remek időjárási körülmények között zajlott a zarándoklat. Ezúttal a nehezítő tényező a maszk viselése, és a „követési távolság” betartása volt. Járvány előtt lehetőség nyílt arra, hogy a pihenőknél a helyi közösségekkel találkozzanak a zarándokok. Fájdalmas, hogy most erről is le kellett mondani.

Mégis: felülírta a nehézségeket és a hiányérzetet Ivancsó Sándor atya lelkivezetése, aki induláskor, és útközben többször tartott elmélkedést, kicsit visszautalva az elmúlt vasárnapok evangéliumi szakaszaira, és hangsúlyozva, hogy „az Istenszülő, akihez igyekszünk, mindig az irgalmas Istenre mutat.”

A lelki feltöltődést segítette, hogy Újfehértón éppen az utrenye imádságába kapcsolódhattak be az érkezők, hogy ezúttal egy szakaszon Urgyán Antal atya is a zarándokokkal tartott és velük elmélkedett, s hogy a kállósemjéni templomba lépve gyönyörű kóruséneklés fogadta az addigra már igen elfáradt embereket. Fáradtságukat enyhítette a Nagykállóban elköltött ebéd, s itt tolmácsolom a zarándokok hálás köszönetét mindazoknak, akik erre anyagiakat áldoztak, akik ezt a gumikesztyű kényelmetlenségével, a helyszínnel és annak fertőtlenítésével biztosították. Nem magától értetődő, hogy a jelenlegi vírusos helyzetben ilyen szolgálatot vállalnak emberek…

Bővebben: Máriapócs Nemzeti Kegyhely Facebook-oldala

Szöveg és fotó: Orosz Rita/Máriapócs Nemzeti Kegyhely

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, emlékzarándoklat
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert