Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 16.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 16.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 2. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1336 napja íródott

Az egymást szerető emberek azon iparkodnak, hogy örömére legyenek annak, akit szeretnek.


A 12 éves Jézus, a húsvéti ünnepek eltelte után elment szüleivel Jeruzsálemből. Názáretbe ment vissza, ahol nevelkedett, és engedelmes volt szüleinek. Szent Lukács evangélista nagyon fontosnak tartotta, hogy Jézus engedelmességét feljegyezze az utókor számára. Jézus a szülők tiszteletének isteni parancsát harminc éven át gyakorolta. Ebben példát adott minden idő minden gyermekének.

Az első, amit Isten negyedik parancsa kíván a gyermektől, az, hogy tartsa tiszteletben szüleit. „aki tiszteli apját, levezekli bűneit, s aki becsüli anyját, az kincset gyűjt magának” – mondja Isten szava (Sir 3,3‑4). A szülőket a gyermekek részéről minden időben tisztelet illeti. Tisztelet és megbecsülés illeti őket jó sorsukban, amíg erejükben vannak. Öregségük, meggyengült és elfogyott testi erejük idejében is kijár nekik a tisztelet, de esetleges félrecsúszásuk ellenére is. A fiatalabb gyermek úgy mutatja ki tiszteletét, ha engedelmesen aláveti magát szülei akaratának. A felnőtt gyermek úgy mutatja ki tiszteletét, ha szüleiről tisztelettel beszél, lehetősége szerint segítségükre siet. Ha szülei emberi gyengeségei fölött szemet huny, ha az öregkorral járó hibákat elnézi és igyekszik mentegetni: tiszteletet ad vele idősödő szüleinek. Ez annyira világos, hogy nem kell külön magyarázni. A szülőt mindig szülőnek kell tekinteni az életben.

Akinek még élő szülei vannak, nyilvánítson nagy tiszteletet, megértést irántuk. Ha már nem élnek, imádságos megemlékezéssel adja meg a megbecsülést nekik.

A szülők iránti tisztelet azt kívánja a gyermekektől, hogy életükben örömet okozzanak nekik. Ez is magától értetődő kötelesség. Az egymást szerető emberek azon iparkodnak, hogy örömére legyenek annak, akit szeretnek. A gyermek örül, amikor szülei szeretetét érzi. A szülő számára a legnagyobb örömök közé tartozik, ha gyermekeiktől viszontszeretetet kapnak. A gyermekek minden korosztálya örömet tud szerezni szüleinek. A fiatalabb gyermekek jó tanulásukkal, megfelelő segítéssel a napi munkákban, rendes viselkedésükkel, udvariasságukkal szereznek örömet. Mindezek a szülők nevére tiszteletet és becsületet hoznak. Az idősebb, már családot alapított gyermek szerettesse meg családjával az idős szülőket. A családba bekerült vők, menyek úgy tekintsék házastársuk szüleit, mintha a saját szüleik lennének. Viszont: az apósok és anyósok is olyanok legyenek velük szemben, hogy jóakaratú szülőket lássanak bennük.

Ha a szülő és gyermek azon iparkodik, hogy minél több örömöt szerezzen egymásnak az életben, nagyon szép lesz akár a kis családi élet, akár a kibővült család élete.

A szülők iránti tiszteletnek ki kell terjednie arra az időre is, amikor a felnevelő szülők megöregszenek, tehetetlenek, erőtlenek lesznek. Ez különösen fontos kötelesség. Amikor a gyermek kicsiny, belekapaszkodik szülei kezébe. Így tanul meg fizikai értelemben állni, és a saját lábán járni. Így van ez a gyermekek életében átvitt értelemben is. A szülők gondoskodása, törődése áll mellettük, hogy önálló ember legyen belőlük. Aztán, eljön az idő, hogy az öregedő/megöregedett szülők szorulnak támogatásra. Ez lehet az is, hogy karon fogva vezetik őket. Lehet az is, hogy a ház körüli munkákban segítségükre sietnek nehezen mozgó szüleiknek. Annak is elő kell fordulni, hogy a gyermekeknek ki kell nyitniuk pénztárcájukat. Ha a gyermekek ezeket a meggondolásokat követnék idős szüleikkel szemben, nem keseredne meg oly sok idős szülő élete. A szülőt öreg korában, tehetetlen korában is szülőnek kell tartani.

Ezen a téren lelkiismeretvizsgálatot tartok, hogy miként állok idős szüleim tiszteletében, megsegítésében. Ha volna valami hiány, gyorsan pótolom, amíg van kinek pótolni.

Tartsd tiszteletben szüleidet, okozz nekik örömet, állj melléjük öregségük napjaiban! Ezeket a gondolatokat olvassuk Isten bibliai szavában. A felhívás a gyermekek részéről a szülők egész életére érvényes kötelességeket tartalmaz.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert