Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 33.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 33.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejéna tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 19. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1332 napja íródott

Cselekedet és hallgatás: „sok mindenben való törődés” és Isten szavával való foglalkozás. Mindkettő fontos, és megvan a maga helye az életben. Az egyik mulandó, a másik maradandó hatást hoz az ember lelkébe. Mindegyiknek teret kell adni. Vizsgáld meg: melyiknek van itt az ideje életedben!


A Szent Liturgiákon felolvasott evangéliumi szakaszokból, szent tanításokból és történetekből, mindig azt várjuk, hogy mire tanít ma bennünket az Úr Jézus. Tesszük azt azért, mert ő mondta magáról: Én vagyok az út, az igazság és az élet (Jn 14,6). Aki őt hallgatja, őt követi, az általa kijelölt úton jár, az Isten útján jár. Ilyen utat mutat nekünk Márta és Mária evangéliumi története.

Jézus Jeruzsálem felé vándorol. Útközben betért egy faluba, és egy Márta nevű asszony befogadta őt, szállást adott Neki. Ez a falu Bethánia lehet. Ott élt Jézus barátja Lázár, és két nőtestvére: Mária és Márta, akikről a szent evangélium szól. Lázár most nincs említve. Biztosan nem az első alkalom volt ez a befogadás. Jézus ide is, most is azért jön, hogy valamit tanítson. A két nőtestvér nagy megtiszteltetésben akarja Jézust részesíteni. Márta sürög-forog, a háziasszonyi szolgálattal akar Jézusnak kedveskedni. Ételt készít a vándorló és elfáradt Jézus számára. Mária másképp tiszteli meg Jézust. Szent „gondatlanságban” van, nem törődik a vendéglátással, többre vágyik. Odaül Jézus lábához, és, mint egy tanítvány, hallgatja a tanító Jézust. Az írástudók úgysem tanítanák a nőket Isten törvényére. Nem a konyhaművészet remekeit készíti Jézus számára, hanem Isten szavára szomjas lelkét nyitja fel Előtte.

Ha akár a család számára készítjük a szükséges táplálékot, akár Isten igéjének olvasásával foglalkozunk, lelkületünkkel, hozzáállásunkkal Jézusnak tehetjük mindkettőt.

Mindkét nőtestvért a szeretet vezérli cselekedetében. Egy idő után Márta talán kifárad? Úgy gondolja, hogy idejében nem lesz kész az étellel? Segítségre szorul. Sokat fárad, mert adni akar Jézusnak. Nem gondolja, hogy Jézus azért jött, mert ő akar adni. „Adományát” most csak Mária élvezi. Márta Jézushoz fordul, hogy figyelmeztesse asszonyi kötelességéről elfeledkezett testvérét: Mondjad neki, hogy segítsen nekem! Márta túlértékeli saját tevékenységét, amit Jézusért tesz, és alábecsüli Mária hallgatását Jézus lábánál. Többre értékeli a cselekedetet, mint a hallgatást. Jézus megadja a választ, ami együttérzésből fakad. „Márta, Márta”, megszólítással elismeri azt, amit érte tesz. Tevékenysége azonban nyugtalan sürgésforgás, törődés sok mindenben. Ezzel szemben Máriára azt mondja, hogy a jobbik részt választotta azzal, hogy Isten igéjét hallgatta. Isten szava örök életet és üdvösséget hoz, ami megmarad.

Cselekedet és hallgatás: Isten szavával való foglalkozás. Mindkettő fontos, és megvan a maga helye az életben. Az egyik mulandó, a másik maradandó hatást hoz az ember lelkébe. Mindegyiknek teret kell adni.

Egy másik alkalomkor Jézus a nagy tömeghez beszélt. A tömegből hozzá kiáltott egy asszony, akit nagyon meghatottak Jézus szavai. Az anyját dicsérte Jézusnak: milyen boldog az az anya, aki Jézust hordozta, világra hozta, és felnevelte! A dicséret Jézusnak is szól. Boldog az anya, akinek ilyen fia van, mint Jézus. Jézus válaszol az anyát dicsérő asszonynak. Nem utasítja vissza édesanyját, de azt fejezi ki, hogy anyjának csupán az anyasága nem tenné őt boldoggá. A testi anyaság maga még nem alap a dicséretre. Az ő testi anyjánál még boldogabbak azok, akik az Isten igéjét hallgatják és megtartják azt. Máriának, Jézus anyjának a boldogsága abban állt, hogy ő hallgatta Isten szavát, akár az angyaltól először, akár később Jézustól. Hitt a szavaknak minden esetben, és megtartotta azokat, vagyis szerinte élt. A „szavaknak” vagyis Isten szavának, akaratának elfogadásában hűséges volt.

Jézus anyja boldog volt, mert Isten fiának lehetett az anyja. Ez a boldogság csak az övé. Mi még boldogabbak lehetünk Isten igéjével kapcsolatban.

Mária és Márta esetében Jézus azt tanítást adja követőinek a mindennapi életben, hogy a kötelességek, szolgálatok teljesítésében, vagy utána, ne a sok mindenben való törődés legyen a folytatás. Isten szavainak hallgatása, a vele való foglalkozás is legyen benne a mindennapi életben.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert