Nagyböjti gondolatok napról napra – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 37.

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 37.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejérea tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 23. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1340 napja íródott

A bűnt az idő nem törli le a lélekről, a titkos károkozást látta a mindent látó Isten.


Zakeus vámosnak a történetéből tudjuk, hogy ő sokat vétkezett Isten hetedik parancsa ellen. Vámos, adószedő volt, többet követelve sok embert becsapott környezetében. Jézussal találkozva, és őt vendégül látva, nyilvánosan megígérte, hogy jóvátesz többszörösen is mindenkinél minden kárt, amit embertársainál okozott, amivel őket becsapta. Ez az elhatározás meghozta számára a bűnbocsánatot.

Kötelesek vagyunk mi is a másoknak, akár lopással, akár más módon okozott kárukat megtéríteni? Ha Isten könyvéből, a Bibliából megismerjük Isten akaratát, feltétlenül igennel kell válaszolni. A másoknak okozott kárt kötelesek vagyunk megtéríteni. Mózes 2. könyvének 21. és 22. fejezete erről bőségesen rendelkezett az Ószövetségben. Aprólékosan tárgyalja a Szentírás, hogy mi a kártérítési kötelezettség a testi sértéseknél, tolvajlásoknál, más vagyonának őrzésével kapcsolatban. Isten azért rendelkezett így, hogy megóvja az ember ártó szándékától más javait. De azért is, hogy a tolvaj ember igyekezzék jóvátenni hibáját Isten és az emberek előtt. Jeruzsálem ostrománál Isten azt ígérte meg, hogy ha az emberek elhagyják bűneiket, a törvény és az igazság szerint járnak el, visszaadják a zálogot, és azt, amit erőszakos módon vettek el, biztos, hogy életben maradnak és nem halnak meg (Ez 33,14-15).

Ha megítélésem szerint volna valami, amihez nem becsületes úton jutottam hozzá, igyekszem nagyon hamar visszajuttatni azt gazdájának. Ne tapadjon a kezemhez semmi idegen holmi.

Hogyan gondolkozott kezdettől fogva, és gondolkozik most is a katolikus Egyház a jóvátétel kötelezettségéről? Isten parancsait hirdetve igyekezett híveit visszatartani a lopástól, és ránevelni a megelégedettségre. Nazianzi Szent Gergely püspök a 300-as években így tanított: „Mit használ neked külsőleg, hogy bűneid bocsánatát elnyerted, ha embertársadnak nem térítetted vissza az okozott kárt? Kétszeresen vagy bűnös: mert nem egyenes úton növelted meg vagyonodat, és hogy a jogtalanul szerzett javakat visszatartod.” Szent Ágoston is hasonlóan tanítja ugyanebben az időben, hogy az idegen tulajdont magánál tartó bűnös bűnbánata csak színlelt. A bűnök akkor lesznek megbocsátva, ha a lopott dolgot visszaadják. Ez ma is így van az Egyházban. A gyóntató pap csak akkor oldozza fel bűneitől a tolvajt, ha az okozott kárt visszatéríti. Ha nem teszi, a gyóntató papot becsaphatja, Istent azonban nem.

Ezt teszem magammal is, családommal is: a becsületesség érdekében igyekszem ránevelni őket a kevéssel való megelégedettségre, és ezzel a becsületes útra.

Néhány gondolat a jóvátétel körülményeiről. Az okozott kárt elsősorban az köteles megtéríteni, aki a kárt okozta: a tolvaj, a rabló, a csaló, az uzsorás. A bűnt az idő nem törli le a lélekről, a titkos károkozást látta a mindent látó Isten, a lelkiismeret nem ismer szegényt és gazdagot. Halálos ágyon a jóvátétel kötelezettségét ráruházhatja valaki a családjára, de a kártérítés el nem mulasztható. A kárt annak kell megtéríteni, akinek a tolvaj azt okozta. Ha az illető meghalt volna, az özvegy, vagy gyermekei jogosak a kártérítésre. Ha a megkárosított személye ismeretlen, lehet utánozni Zakeus példáját: a szegények, katolikus intézmények, közösség számára eljuttatni a jóvátétel összegét. Elsősorban azt kell visszaadni, amit valaki eltulajdonított. Ha már elhasználta, vagy elvesztette, igyekezzék ugyanolyan vagyontárgyat visszaadni. Jóváteheti valaki ezt a bűnt személyesen, nyíltan, vagy titokban, vagy a gyóntató pap által.

Sok fejtörést, lelkiismereti gondot okozhat valakinek a kár jóvátétele. Legjobb az, ha nem követi el a bűnt Isten hetedik parancsa ellen. Akkor sok lelki gyötrelemtől megmenekül.

Az emberek különféle bűnöket követnek el Isten parancsai ellen, így Isten hetedik parancsa ellen is. Megtörténik, hogy az ember követője lesz a károkat okozó Zakeus vámosnak. Ez eddig emberi dolog. Zakeus vámos nem állt meg ennél, hanem Isten kegyelmének hatására megbánta bűnét, és kész volt bűnének rendezésére. Ezt kell minden olyan embernek tenni, aki a bűnben Zakeust követte.

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert