Spiritual balm within the season of Lent

Nagyböjti gondolatok napról napra  – lelki táplálék-kiegészítő a böjtölés mellé 40.

Lakatos László atya Útravalója minden napra nagyböjt idejérea tízparancsolatot és evangéliumi szakaszokat vizsgáló gondolatok és elmélkedések a húsvét előtti időszakban.

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert2021. március 26. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 459 napja íródott

Ha az emberek szavai nem az igazságot hordozzák, hanem a hazugságot, akkor a szavakban mérget kapnak, és „megfertőződnek”. A méreg tönkreteszi az emberi közösség legfontosabb alkotóelemét: az egymás iránti bizalmat.


Isten a hamis tanúskodást megtiltja nyolcadik parancsában a másik ember ellen. Isten parancsa felett nem járt el az idő. Ma is érvényben van. Még egy fontos dolgot tartalmaz ez a parancs: kerüld a hazugságot, azaz ne hazudj! Isten felemeli ezzel szavát az emberi hazugságok ellen. Mindnyájunknak kötelességévé teszi, hogy mi is így tegyünk. Gondolkozzunk el röviden a leggyakoribb bűnről: a hazugságról.

Ki követi el a hazugság bűnét? Az az ember hazudik, aki az igazsággal ellentétes kijelentést tesz azzal a szándékkal, hogy mást félrevezessen, becsapjon. Aki hazudik, az igazsággal ellentétes kijelentést akarattal teszi meg. Hazudni azonban nemcsak szavakkal lehet, lehet pl. intéssel, helyeslést kifejező cselekedettel is. Ezek külsőleg kifejezésre juttatják azt, ami az ember belsejében van. A hazugság majdnem egyidős az emberiséggel. A világban elhangzó első hazugságról a Szentírás számol be. Az ördög bűnre akarja csábítani ősszüleinket. Azt hazudja nekik, ha esznek a tiltott fa gyümölcséből, nem halnak meg, hanem olyanok lesznek, mint az Isten. Ígérete hazugság volt, ezzel le tudta szedni ősszüleinket lábukról. Ezt az első hazugságot azóta tengernyi hazugság követte. Azóta az emberek hazudnak tréfából, hazudnak, ha baj éri őket, hogy megmeneküljenek, hazudnak, hogy mást félrevezessenek.

Megbánom, hogy beleestem én is többször ebbe a leggyakoribb hibába. Igyekszem az ördögnek nem engedelmeskedni, és nem hazudni.

A hazugság bűne sok bajt okoz az emberek életében. Ha az ember vidékről utazik a nagyváros felé, gyakran lát a város felett egy ködfelhőt. Gázból, koromból és porból álló felhő ez, amely betakarja a várost, de meg is mérgezi a város jó levegőjét. Ilyen a hazugság is. Mint egy ködfelhő borítja be a világot, falvakat és városokat egyaránt. Az embert sem kíméli. A Szentírásban ilyen kijelentést olvasunk a hazugságról: „Csúnya szégyenfolt az emberen a hazugság… a tolvaj is különb annál, aki folyton hazudik, de mindkettőnek romlás az örökrésze… a hazug embereknek becstelen az erkölcsük…” (Sir 20,26). Jézus a farizeusokat megdorgálva az ördög fiainak nevezte őket. Az ördögről pedig ezt mondta: „Nincs benne igazság. Amikor hazugságot beszél, a sajátjából beszél, minthogy hazug ő, és a hazugság atyja.” (Jn 8,44) Aki tehát hazudik, az az ördög gyermeke. „Nagy tisztesség”!

Biztosan tapasztaltam magam is, hogy a hazugság mit csinál az ember életében. Ezért óvakodom, és gyermekeimet is igyekszem az igazságra szoktatni.

A hazugság nagyon ártalmas bűn. Ártalmára van másoknak, de kikezdi azt az embert is, aki hazudik. Aki már rászokott erre a bűnre, aki már gyakorlatot szerzett benne, annál a hazugság kettéosztja az emberi tudatot, szinte két embert csinál belőle. Jó emlékező-tehetségűnek kell a hazug embernek lennie. Csak úgy tud mindig egyformán beszélni, hazudni, hogy bele ne zavarodjon beszédeibe és ígéreteibe. Ez sok szellemi fáradsággal jár. Ha viszont rásütik az emberek a „hazug, szavahihetetlen” jelzőt, nem biztos, hogy hinni fognak neki akkor se, ha igazat mondana. A hazugság bűne árt az emberi közösségnek is. Szétbomlasztja a közös életet. Ha az emberek szavai nem az igazságot hordozzák, hanem a hazugságot, akkor a szavakban mérget kapnak, és „megfertőződnek”. A méreg tönkreteszi az emberi közösség legfontosabb alkotóelemét: az egymás iránti bizalmat. Senki nem hihet senkinek, mindenki bizalmatlan lesz a másik iránt.

Kerülöm a hazugságot. Nálam az apostol intelme szerint az „igen” igent jelent, a „nem” pedig valóban nemet.

Hogy milyen ártalmas a hazugság, néhány gondolattal megláthattuk. A hazugság ezenkívül bűn is, ami beszennyezi a lelkiismeretet. Ezért fohászkodjunk gyakran Istenhez a bölcs Salamon király imádságával: „Két dolgot kérek tőled, ne tagadd meg tőlem, mielőtt meghalok: Tartsd távol tőlem a hamisságot, hazugságot!” (Péld 30,7)

Lakatos László


Hallgassa meg az elmélkedést a Nyíregyházi Egyházmegye – ingyenesen elérhető – podcast-csatornáján az alábbi linkek bármelyikén. A szöveget Tamás László görögkatolikus papnövendék olvassa fel:

Szöveg: Lakatos László, design: Zadubenszki Norbert

Nyíregyházi Egyházmegye

lelki táplálék, böjti gondolatok




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2022 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert