Mese- és versmondó verseny Hodászon

Mese- és versmondó verseny Hodászon

2016. november 9-én a Hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda mese- és versmondó versenyt rendezett a „középső-nagy” csoportos gyermekek számára.

Kanyó Árpád2016. november 10. 11:14

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 2695 napja íródott

2016. november 9-én a Hodászi Angyalok Kertje Görögkatolikus Óvoda mese- és versmondó versenyt rendezett a „középső-nagy” csoportos gyermekek számára.

A verseny céljai között szerepelt a mesék és versek gondolatvilágának még inkább megszerettetése, illetve a családok inspirálása a gyakoribb otthoni mesemondásra. Emellett nem titkolt cél volt a gyermekek segítése a „szereplés” megszokására, mely az iskolára való készületben is fontos szerepet játszik.

A zsűri értékelése a gyermekek beszédének tisztasága és érthetősége, a hangszín és hanglejtés, az elmondott mese vagy vers nehézségi szintje mellett kiemelten azt a szempontot vette figyelembe, hogy az adott gyermek önmagához képest milyen fejlődésen ment keresztül, s így mennyi pluszt kapott az egyházi óvodai neveléstől.

A mese kategóriában kiemelten jól szerepelt Balázs Ádám, Jónás Benett, Kiss Ádám, Kiss Jázmin, Patály Dzsamilla és Farkas Rikárdó, a vers kategóriában pedig Kiss Dávid, Rézműves Amanda, Rézműves Kinga és Jónás Seron produkciója kapott elismerést. A kiemelt versenyzők mellett minden résztvevő ajándékot kapott, hogy a jövőben is szeressék, és még inkább szívesen tanulják irodalmi remekeinket: verseinket és meséinket.

Kanyó Árpád

Nyíregyházi Egyházmegye

Hodász
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert