Erős várunk az anyanyelvünk, mely megvéd a kiüresedéstől – megyei anyanyelvi verseny a Szent Miklósban

Erős várunk az anyanyelvünk, mely megvéd a kiüresedéstől – megyei anyanyelvi verseny a Szent Miklósban

Idén a Szent Miklós Görögkatolikus Gimnázium és Kollégium rendezte meg a középiskolai korosztály számára meghirdetett Kazinczyról elnevezett „Szép Magyar Beszéd” verseny megyei fordulóját.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. február 25. 12:50

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1127 napja íródott

A versenyre jelentkezők két fordulón mérettetnek meg: egy szabadon választott szöveget kell értő és értető módon tolmácsolniuk a hallgatóság felé. Majd egy rövid szünet után a Budapestről küldött kötelező szövegek közül jelöl ki mindenki számára egyet a zsűri, és rövid felkészülés után ezt is fel kell olvasniuk a versenyzőknek – tájékoztatta honlapunkat a verseny menetéről az esemény szervezője Szabóné Sándor Gabriella, a vendéglátó gimnázium pedagógusa.

Az iskola önálló gimnáziumként első ízben rendezhette meg a Szép Magyar Beszéd anyanyelvi versenyt, a tavalyi helyszín után ezt az intézményt kérték fel a feladatra. 2020-ban a Nyíregyházi Evangélikus Kossuth Lajos Gimnáziumban Nyikes Judit pedagógus volt a szervező, aki idén a háromtagú zsűri elnöke lett Gergely Gyuláné és Lakatos Sándorné pedagógusok mellett.

„Akinek eddig a világ legtermészetesebb dolga volt, hogy egy nagyobb társaságban fesztelenül beszéljen a saját anyanyelvén, annak mostanában felértékelődhetett a beszéd, a szép magyar beszéd. A járványügyi helyzet miatt egyre jobban elszigetelődünk egymástól, s a valódi értékek, melyek széppé tették életünket egyre elérhetetlenebbé váltak.” – mondta ünnepi köszöntőjében Nyikes Judit. Ezért is nagy öröm, hogy a körülmények ellenére mégis megszervezhették idén a versenyt. „Erős várunk az anyanyelvünk, ami megvéd a kiüresedéstől” – hangoztak a zsűrielnök bíztató szavai.

A megnyitó után elkezdődött a megmérettetés, melyre öt tanuló jelentkezett  – ebből négy jelent meg – három iskolából (a Nyíregyházi Művészeti Szakgimnáziumból, a Nyíregyházi Kölcsey Ferenc Gimnáziumból, valamint a kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégiumból).

A megyei fordulókból 2-2 versenyző juthat tovább az országos, háromnapos versenyre, melyet idén áprilisban Győrben, a Kazinczy Ferenc Gimnáziumban rendeznek meg, amennyiben a járványhelyzet azt megengedi.

(Fotó: Komlósi Attila)

Az eredményekről az alábbiakban tájékozódhatnak:

Gimnáziumi kategória:

I. hely: Balogh Genovéva 11. o. Kisvárdai Bessenyei György Gimnázium és Kollégium. Felkészítő tanára: Deák-Takács Szilvia

II. hely: Kenyeres Fanni 10. o. Kölcsey Ferenc Gimnázium, Nyíregyháza. Felkészítő tanára: Dr. Buczkóné Rangoni Claudia

Szakközépiskolai kategória:

I. hely: Pápai Kerubina Dea 11. o. Felkészítő tanára: Jeszenszki András.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, verseny, Szent Miklós Gimnázium
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert