Liturgy of the Pre-Sanctified Gifts

Előszenteltek liturgiája Kálmánházán – képriport

„Ha Istennel járjuk az utunkat, akkor biztonságban vagyunk, még akkor is, ha sokan mondják: veszélyben vagyunk. Veszélyben, de mégis az Isten tenyerén” – mondta Polgári László kálmánházi parókus atya a február 26-án tartott előszenteltek liturgiáján.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. február 27. 06:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1147 napja íródott

A Kálmánházi Görögkatolikus Egyházközség templomából a karantén időszak kezdetétől közvetítik a Szent Liturgiákat az interneten. A hétfői bibliaórák sem maradtak el, csupán online térbe tevődtek át. A február 26-i előszenteltek liturgiáját is követhették mindazok, akik személyesen nem tudtak eljönni erre a nagyböjti szertartásra.

Polgári László parókus atya néhány gondolattal mutatta meg, mi mindenre tanít a böjti időszak. A Teremtés könyvéből hallott olvasmányból indult ki, ahol rengeteg emberről hallunk, akikről nem is tudjuk, kik is voltak valójában, ám közülük kiemelkedik két személy: Noé és Ábrahám.

„Sokan megszületnek azért, hogy ők ketten megszülethessenek, valami nagyot tegyenek az Isten ügyéért és az emberiségért” – magyarázta László atya. Halottainkat számba véve, róluk megemlékezve rájövünk: mennyien születtek meg értünk is azért, hogy mi létezhessünk. A lánc tovább folytatódik, s reméljük, hogy „akiért mi megszülettünk, annak meg tudjuk adni azt, amit az Isten tervezett számára általunk.”

Sokan születnek erre a világra, de kevesen vannak azok, akik Istennel járó emberek, akik egészen Rá figyelnek, és azt teszik, amit Ő kér tőlük. Noé egy ilyen személy volt, aki pontosan úgy cselekedett, ahogy az Isten kérte tőle, s ő megmenekül: kegyelmet talál Nála.

A vízözön katasztrófájához hasonlóan „a mai világban is vannak tragédiák, mint ez a világjárvány is, de fontos, hogy ne felejtsük el: kihez kell egészen pontosan igazítani az életünket, kire kell odafigyelni.”

„Ha Istennel járjuk az utunkat, akkor biztonságban vagyunk, még akkor is, ha sokan mondják: veszélyben vagyunk. Veszélyben, de mégis az Isten tenyerén” – biztatta a hallgatóságot az atya.

Kapcsolódó:

Előszenteltek liturgiája Rozsrétszőlőn – képriport

Előszenteltek liturgiája a Szent Miklós-székesegyházban – képriport

Előszenteltek liturgiája a Jósavárosban – képriport

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

előszenteltek, Euharisztia
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert