Family ministry - meeting online for priests

Meghirdették a tavaszi családpasztorációs papi találkozót

Április 16-án, pénteken tart online családpasztorációs papi találkozót a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia Családbizottsága. Az idei találkozó jelmondata: A mindennap megélt szeretet.

Forrás és fotó: Magyar Kurír, MKPK Családbizottsága2021. március 31. 18:03

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1093 napja íródott

„Az Egyház a történelmi valóságba ágyazódik, ahogyan egykor Mestere is, és akkor is, amikor a család evangéliumát hirdeti, ezt úgy teszi, hogy belebocsátkozik a való életbe, közelről ismeri a házastársak és szülők mindennapi fáradozásait, problémáit, szenvedéseit, mindazokat a kisebb-nagyobb helyzeteket, amelyek megnehezítik és olykor meggátolják előrehaladásukat. Ez az az a konkrét környezet, amelyben megéljük mindennapi szeretetünket” – fogalmazott Ferenc pápa az Amoris laetitia-családév megnyitására küldött üzenetében.

A találkozón az Amoris laetitia kezdetű apostoli buzdításról lesz szó a mindennapi szeretet fényében.

A programon részt venni szándékozók legkésőbb április 12-ig regisztrálhatnak az elektronikus jelentkezési felületen keresztül.

Forrás és fotó: Magyar Kurír, MKPK Családbizottsága

Nyíregyházi Egyházmegye

családpasztoráció, Marton Zsolt




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert