Húsvéti készülődés a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményben

Húsvéti készülődés a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézményben

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény gondozott gyermekei tojást festettek, népdalokat énekeltek, tojásfát állítottak, virágoskerteket gondoztak, hagyományos húsvéti eledeleket készítettek az elmúlt időszakban – Petneháziné Pócsfalvi Erika, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény II. sz. szakmai egységének fejlesztőpedagógusa foglalta össze a gyermekek húsvétra készülő, sokszínű tevékenységét.

Szöveg: Petneháziné Pócsfalvi Erika, fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény2021. április 4. 19:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1089 napja íródott

A húsvét a keresztény egyház egyik legfontosabb és legnagyobb ünnepe, ugyanakkor a tavasz eljövetelének köszöntése is. Egyházi és családi ünnep egyaránt, amelyhez számos népszokás és hagyomány kötődik. Ezeket a hagyományokat és szokásokat ismertetjük meg a nevelésünkre bízott gyermekekkel.

A gyerekek tojásokat festettek, keresztszemes mintákat hímeztek, színes papírokat ragasztottak: a kézműves foglalkozások keretében különböző technikákkal ismerkedtek meg; a fiúk locsolkodó verseket választottak maguknak, majd lázas tanulásba fogtak. A lakásotthonokban a gyermekek saját készítésű  dekorációkkal ünnepi díszbe öltöztették otthonaikat. A díszítés során használták a hagyományos szimbólumokat, megismerkedtek számukra ismeretlen technikákkal. Csavart fűzfa ágából tojásfát készítettek, melyet hagyományos keresztszemes technikával készült tojásokkal  díszítettek fel. 

A kertekben is ügyes kezek szorgoskodtak. Elkészültek az első ágyások, megújultak a virágos kertek. A lányok a konyhában sürögtek-forogtak, hagyományos húsvéti ételeket készítettek és tálaltak. A  balkányi  lakásotthonban a felnőttek segítségével megismerkedhettek a csigakészítés hagyományos technikájával. Hosszú heteken keresztül tanulták, gyakorolták a húsvéti népdalokat.

Mindez az éves fejlesztési terv része, de a tárgyi környezetben való tevékenységek végzése, a tapasztalat és élmények szerzése mellett a lelki töltekezésükre is gondot fordítunk, különösen húsvétra készülve, nagyböjt idején. Szemán László atya, intézményünk lelki igazgatója heti rendszerességgel beszélgetett a gyermekekkel, és változatos foglalkozásokat  tartott nekik, hogy jobban megismerhessék a húsvét ünnepének keresztényi üzenetét. 

Szöveg: Petneháziné Pócsfalvi Erika, fotó: Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény

Nyíregyházi Egyházmegye

szociális, gyermekvédelem
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert