Anyák napjára készülve

Anyák napjára készülve

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény munkatársai idén is segítették a gyermekek anyák napi készületét. Három csoportban összesen harminc gyermeknek nyílt lehetősége, hogy az anyák napi kézműves műhelyben elkészítse ajándékát május első vasárnapjára.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. április 29. 01:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1255 napja íródott

A Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény Víz utcai központjában kreatív kuckó várta az intézmény nevelőszülői hálózatába tartozó gyermekeket április 28-án délután. A táblán különféle technikákkal készített virágok, az asztalon ezek elkészítéséhez szükséges eszközök várták az ide érkezőket. A kézműves tevékenységeknek sokszor ad helyet ez a szoba, a mostani találkozó május kedves ünnepének alkalmából kínálkozott. Az anyák napi képek, karkötők, ajándékok két felnőtt irányításával, segítségével készültek, hogy a készítő kezek és készülődő lelkek vasárnap továbbadhassák annak, aki a legtöbbet törődik velük, akihez ragaszkodnak, akit szeretnek.

A három turnusban tíz-tíz gyermeket fogadó, anyák napi kézművesedés szervezői és lebonyolítói közül Pócsfalvi Erika, a Szent Miklós Gyermekvédelmi Intézmény I. sz. szakmai egységének fejlesztőpedagógusa mesélt arról, mi mindennel foglalatoskodnak a gyermekek, s a közösségi élmény mellett mi mindenre jó egy-egy ilyen alkalom.

A gyermekek számára mintát készítettek a pedagógusok különféle technikákkal: festés ujjtechnikával, ragasztás hajtogatással, gyöngyfűzés, de az alkotás során ki-ki szabadjára engedheti a fantáziáját. Közben ismerkednek egymással a jelenlévők, s a járványhelyzet és a tantermen kívüli oktatás okozta kényszerű otthonlétből is kicsit kiszakadhatnak, vagy épp találkozhatnak a „házon belül” tevékenykedő pszichológussal. Hiszen van mit feldolgozniuk azoknak a gyermekeknek, akik a gyermekvédelem intézményi keretei közé kerülnek – még akkor is, ha látszólag épp minden rendben van.

A héten a lakásotthonokban videókat is készítettek – tudtuk meg a fejlesztőpedagógustól: a gyermekek verseket, irodalmi alkotásokat tanultak meg, ünneplőbe öltöztek, díszbe öltöztették szívüket is, rengeteg munkát fektettek közösen abba, hogy ünnepi videót készítsenek.

A gyermekekről sokszor készülnek felvételek, feljegyzések, hogy visszanézhessék magukat, s amikor az intézményt elhagyják, ezeknek a segítségével egy kis összeállításban múltjuk egy szeletét is megkaphatják kézzel fogható emlékként.

„A most elkészített ajándékokkal a gyermekek a nevelőszülőjüket és/vagy szülőanyjukat is köszönthetik, ki-ki belátása szerint teheti ezt meg. Mindenki ragaszkodik az édesanyjához valamilyen szinten, ha nem is úgy alakult a gyermekek élete, ahogy az ideális lenne, de azt a rengeteg törődést sem felejtik el, amit most kapnak a nevelőszülőktől” – mondta Pócsfalvi Erika.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

anyák napja, gyermekvédelem
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert