„Érted haragszom, nem ellened” – Online lelkinapot tartott a Háló Egyesület

„Érted haragszom, nem ellened” – Online lelkinapot tartott a Háló Egyesület

Az immár harmincéves Háló Egyesület május 8-án lelkinapot tartott az online térben. A főelőadó Uzsalyné Pécsi Rita volt, majd a nap második felében Orosz István, a Máriapócs Nemzeti Kegyhely igazgatója. A lelkinap a harag- és konfliktuskezelés témájában mélyítette el a résztvevőket.

Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Vámossy Erzsébet, fotó: Merényi Zita (archív)2021. május 10. 13:05

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1053 napja íródott

Szeibert András, a Háló Kárpát-medencei vezetőségének tagja koordinálta a találkozót, melyre a határon túli magyar régiókból is bejelentkeztek, sőt, az online tér lehetőségét kihasználva Franciaországból és Németországból is. A reggeli imádság után Konrád Katalin, a Partiumi Háló régióvezetője köszöntötte a résztvevőket. A nap témáját Uzsalyné Pécsi Rita fejtette ki másfél órás előadásában, melynek üzenetére a délelőtt további részében hat kiscsoportban reflektáltak a résztvevők. Orosz István Szentírásra épülő gondolatai után a délutáni csoportfoglalkozásokon szituációs játékok segítették a konfliktuskezelés hatékony formáinak elsajátítását.

Pécsi Rita az előadása elején hangsúlyozta: a harag egy olyan egész testre kiható vészjelzés, mely arra hívja fel a figyelmünket, hogy egy számunkra fontos dolog veszélybe került. Éppen ezért ne söpörjük szőnyeg alá, és ne is szégyelljük! Kisgyermekkorban a harag kifejezését azért sem szabad elnyomnunk, mert aki megérti és megtanulja kezelni ezt az érzést, az felnőttként sem lesz erőszakos. Egy németországi vizsgálat szerint azokból a jámborságra nevelt gyerekekből, akik elfojtották haragjukat, nagyobb eséllyel lett destruktív felnőtt.

A haragot negatívan értékeljük mégis. Miért? Mert ez egy olyan érzelem, ami sok esetben torz, ártalmas reakciót tud kiváltani hirtelen – magyarázta az előadó. – Ráadásul a szeretet ellentéte abban az értelemben, hogy jelentkezésekor szembefordulást, és nem egymás befogadását éljük meg, pedig ez utóbbira olyan nagy szükségünk van, mint a levegővételre.

*

Orosz István Káin és Ábel, valamit Saul és Dávid történetét elemezte elsőként. Káin történetéből kiemelte, Isten lehetőséget adott neki, hogy szembenézzen tettének, haragjának következményeivel, lássa önmaga helyzetét, de a gyilkos testvér hárított. Még így is megvédte őt az Úristen azzal, hogy jelet tett rá, ne bántsák. „Az Úristen nem enged bele olyan indulatos helyzetbe, amelyben egyedül lennék – emelte ki a kegyhelyigazgató. – Soha nem vagyunk olyan mélyen, hogy ő ne tudna minket kivezetni.” Dávid és Saul történetében hangsúlyozta, Dávid nem engedett az indulatainak, nem engedte, hogy az ördög játékszerévé váljon. Nem ölte meg Sault, noha megtehette volna. Tudta, hogy nem ő, hanem Isten teszi meg azt, amit ellenfele megérdemel, kiengedte a kezéből az ítélkezést.

A nap József Attila-mottója kapcsán a görögkatolikus pap elgondolkodott azon, mit jelent valakiért haragudni. Az evangéliumokból számos példát említett, amikor Jézus másokért haragudott, de ezt soha nem indulatból tette: a templomból ugyan kiűzte az árusokat, de a kötél fonásához idő és türelem kellett. Ellentétbe állította Jézus haragját és azt az indulatot, amely Saulban és Káinban volt. Nem szabad hagynunk, hogy a harag meggyűljön bennünk, és gyilkos gyűlöletté váljon! – fogalmazott.

A megbocsátás nem azt jelenti, hogy elfelejtem, amit velem tettek. Jézus sem felejtette el, ki feszítette keresztre – zárta előadását Orosz István, majd a családjának kiirtását átélő ruandai Immaculée Ilibagiza Megmaradtam hírmondónak című tanúságtevő önéletrajzi könyvével szemléltette, hogy aki a haragot a visszájára tudja fordítani, az a keresztény ember, és a 21. században ilyen hírmondókra van szükség.

A harag öl, engem is, aki haragszom. Az élet istene viszont az életre hív.”

A lelkinapról szóló beszámolót ITT olvashatják teljes terjedelmében. 

Forrás: Magyar Kurír, szöveg: Vámossy Erzsébet, fotó: Merényi Zita (archív)

Nyíregyházi Egyházmegye

lelkinap, Háló Egyesület, Orosz István, Pécsi Rita




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert