Tudományos konferencia Eperjesen dr. Bohács Béla atyáról, liturgikus professzorról

Tudományos konferencia Eperjesen dr. Bohács Béla atyáról, liturgikus professzorról

Az Eperjesi Egyetem Szisztematikus Teológiai Kara az Eperjesi Liturgikus és Spirituális Központtal együttműködve 2021. május 11-én nemzetközi emlékkonferenciát szervezett. A vírushelyzet miatt online módon tudták megvalósítani a rendezvényt. A lengyel, ukrán és szlovák előadók mellett Ivancsó Istvánt is meghívták egy előadásra, aki a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolát képviselte.

Forrás: SzAGHF, fotó: Ivancsó István2021. május 11. 11:30

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1242 napja íródott

Dr. Ivancsó István atya előadásának címe a következő volt: „Az »Uram, irgalmazz« könyörgés jelenléte és jelentése a görögkatolikus egyház liturgikus szertartásaiban”. Témájának kifejtéséhez három megalapozást adott.

Az első az volt, hogy sok évvel ezelőtt prof. Bohács Béla barátjától kapott egy magnókazettát, amely a Szent Liturgia éneklésének a metodológiáját tartalmazza. Béla atya maga vezeti papként a gyönyörű szép, méltóságteljes éneklést. Amióta először meghallgatta, azóta sem ment ki a fejéből. Igaz, ma már – a számítógép világában – nem gyakori, hogy magnókazettát hallgatunk, de néhányszor előfordult, hogy lejátszotta. Most pedig az ő emlékére ismét elővette, hogy meghallgassa. Igaz, ő egyszer sem énekli rajta azt, hogy „Uram, irgalmazz”, mert ez a kispapoktól hangzik el, mégis az első motivációt ez adta a jelen előadáshoz, illetve íráshoz. Ugyanis bizton reméljük, Bohács Béla atya már „a megdicsőült szentek és igazak” karában, az angyalok kórusában énekli, és értünk is énekli, hogy „Uram, irgalmazz”.

A második motivációt az jelentette az előadó számára, hogy amikor még nem is gondoltunk arra, hogy hamarosan búcsúznunk kell Bohács Béla professzortól, az őt a hetvenedik születésnapján köszöntő kötetbe jómaga is írt egy tanulmányt. Ez az írás a „Sokirgalmú énekről” szólt. Itt pedig ennek a folytatását jelentő gondolatokat kívánta összefoglalni, megfogalmazni az „Uram, irgalmazz” liturgikus kifejezéssel kapcsolatban.

Végül a harmadik motivációt az adta, hogy öt esztendővel ezelőtt – a Szentatya által meghirdetett „irgalmasság évében” – Bohács professzor is tartott egy előadást a nyíregyházi Szent Atanáz Görögkatolikus Hittudományi Főiskolán. Amikor a Liturgikus Tanszékünk nevében felkértük, örömmel és azonnal elvállalta, hogy beszél az „Uram, irgalmazz” liturgikus kifejezésről, hogy aztán az előadása a konferenciakötetben meg is jelenjen.

Mindezeket előre bocsátva beszélt István atya az „Uram, irgalmazz” liturgikus kifejezés biblikus hátteréről: hogyan van jelen az Ó- és Újszövetségben. Utána azt vizsgálta, hogyan van jelen ugyanez a liturgikus szövegeinkben. Csak számszerűen felsorolva is imponáló a mennyiség. A Szent Liturgiában 51 alkalommal található meg. A vecsernyében további 44, a reggeli istentiszteletben 40, a négy imaórában együttesen 268, az esti zsolozsmában 61, az éjféli istentiszteletben 97, a déli istentiszteletben pedig 43 alkalommal imádkozzuk az „Uram, irgalmazz”-t. Ez összesen napi 604 ilyen fohászt jelent. De ez még nem elég! A szerkönyvünket alaposan megvizsgálva 1347 előfordulását találjuk az „Uram, irgalmazz”-nak a 61 szertartásban. – De természetesen nemcsak számokról volt szó, mert ezt a bemutatást követte a kifejezés értelmének magyarázata az ekténiák végén, illetve a rájuk adott válasz alapján.

Összegzésében rámutatott arra: emberi életünkben tapasztalhatjuk, hogy minden pillanatban rászorulunk az Úr irgalmára. Erre az irgalomra hagyatkozva búcsúzunk elhunytjainktól is. Majd az áldozópapi temetés hetedik imáját idézte, hogy így „könyörgünk az Úrhoz” Bohács Béla üdvösségéért: „szolgádat, Béla áldozópapot is szent templomod szolgálatába fogadtad és szent oltárod részesévé tetted: tehát méltasd őt, hogy mennyei szent oltárodnál is szolgáljon neked, és minként elfogata az emberektől a lelki közbenjárást, úgy nyerhesse el az angyaloktól is a te jutalmad dicsőségét”.

Ezzel az előadással kívánt hozzájárulni István atya a Bohács Béla atyáról, professzorról, barátjáról szóló méltó megemlékezéshez.

Forrás: SzAGHF, fotó: Ivancsó István

Nyíregyházi Egyházmegye

konferencia, online, emléknap, Bohács Béla




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert