A new website - not just - for Catholic educators in the spirit of dialogue

Új honlap indul – nem csak katolikus – pedagógusoknak a dialógus jegyében

Az Erdő Péter bíboros, prímás kezdeményezésére indult Hetvenkét Tanítvány mozgalom többek között a keresztény szakmai körök hálózatának kiépítését tekinti küldetésének. A mozgalom keretében működő Pedagógus Műhely egy új, országos portált indít Gaudeamus címmel.

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó (archív): Merényi Zita 2021. május 11. 16:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1246 napja íródott

A „műhelymunkáról” és az új portálról Rubovszky Rita, a Patrona Hungariae Iskolaközpont igazgatója, a Pedagógus Műhely vezetője nyilatkozott a Magyar Kurírnak.  

– A Hetvenkét Tanítvány mozgalom egyre bővül, egyre több lelkiségi mozgalmat, szakmai műhelyt fog össze. Ezek közé tartozik a Pedagógus Műhely is, amely nem szervezet, hanem civil fórum. Azzal a céllal alakítottuk meg, hogy iránytűt, vonatkozási pontokat nyújtsunk a pedagógusoknak, egymásnak. Magyarország egyházi iskolái hagyományosan és napjainkban is a visszanéző újítás hallatlanul gazdag oktatási-nevelési tapasztalataival rendelkeznek. Fontos lenne tanulnunk egymástól, fontos, hogy rácsodálkozzunk arra, milyen heroikus munkát végeznek kis falvakban, tanodákban, átvett falusi iskolákban vagy éppen a nagy múltú elit gimnáziumokban. Ennek az örömnek, rácsodálkozásnak a gyümölcse a most induló Gaudeamus honlap. 

Ugyanakkor rendre megtapasztaljuk, a bőrünkön érezzük, hogy még mindig milyen sok hamis alapállítás él bennünk a neveléssel, az oktatással kapcsolatban. A szocializmus narratívája a katolikus nevelést revizionista, konzervatív, gyerekellenes, kínzó, a „normálistól eltérő” jelzőkkel illette, ilyen jelentéssel, életérzéssel töltötte meg, elhazudva annak gyermekközpontú és szociális vívmányait. Pedig

hagyományosan a keresztény felekezeti oktatásnak – a protestánsnak is – négy tartópillére van: a test, a lélek, a kegyelem és a szabadság.  

Ideje, hogy a keresztény oktatás végre kiszakadjon a minket gúzsba kötő narratívákból, és a fenti tartópillérekre fókuszáljon, arra, hogy ezek isteni ajándékok; a keresztény pedagógus számára pedig e négy pillérnek felelnek meg az alakítandó személyiségterületek. 

Ezekre a pillérekre épül a Gaudeamus portál három állandó rovata is.

Terepen címet viselő rovat arra hivatott, hogy olvasmányos módon adjon hírt mindennapi életünkről, a tapasztalatokról, arról a hallatlanul friss, kreatív, gyermekközpontú nevelésről, amely oly sok helyen zajlik. 

Tájoló keretében azt szeretnénk, hogy egy-egy esszé, interjú, nemzetközi példa friss energiákat vigyen a sokszor megrekedt, világnézetileg megosztott, átpolitizált hazai oktatási narratívákba. 

Párbeszéd rovat célja pedig az, hogy keresztény és nem keresztény elhivatott kollégákkal, oktatáskutatókkal, tudósokkal, szülőkkel a dialógus asztalánál keressük a választ szakmai életünk legfontosabb kérdésére: Miként legyünk jelen a tanítványaink életében, és tanítsunk úgy, hogy őket fokozatosan növelve végső soron feleslegessé tegyük magunkat?

 Az elmúlt években közéleti szinten is számos kérdés merült fel arról, mit és hogyan kellene oktatni, mi az iskola feladata. A Pedagógus Műhely is beszállna az iskolai oktatással-neveléssel kapcsolatos vitákba? 

– Inkább azt mondanám, beszállnánk abba a közös gondolkodásba, hogy milyen legyen a ma és a holnap embere Magyarországon.

Hisszük, hogy a tanítványainknak akkor vagyunk jó mentorai, ha együttműködő, rugalmas emberekké válnak, akik a megszerzett tudásukat adaptálni tudják. Akik nem kívülről várják az életükhöz a megoldás kulcsát, az utasítást, a segítséget, hanem közösségben képesek fejlődni.

Úgy gondoljuk, a keresztény nevelés alapértéke ez. 

– A Gaudeamus portál a katolikus iskolákban tanító pedagógusok fóruma, vagy szélesebb kört is bevonnának az együtt gondolkodásba? 

– Mivel a Pedagógus Műhely a Covid-járvány miatti bezártság után nyitni szeretne, a Gaudeamus országosan mindenki számára elérhető honlap lesz. Fontos célunk a szélesebb kör bevonása, semmiképpen nem szeretnék azonban napi szintű állásfoglalásokban részt venni. Szívesen várunk például minden megszólalást, levelet, ezeket azonban szerkeszteni fogjuk, a Gaudeamus nem csatatér lesz, hanem tényleg a dialógus tere. 

– Milyen változást remél az új honlap indulásától? 

– Azt, hogy a jövő évben a pedagógusok többsége (függetlenül attól, hogy mely intézményben tanít) a reggeli kávéját iszogatva gyorsan rákattint a Gaudeamusra, élvezettel olvassa el a számára sokat adó cikkeket, és közben azt érzi, nincs egyedül; rajta kívül még sokan mások is örülnek annak, hogy a munkájuk egyben a hobbijuk is. A legnagyobb csoda a gyermek. Örüljünk! Gaudeamus (igitur)!

Szöveg: Körössy László/Magyar Kurír, fotó (archív): Merényi Zita

Nyíregyházi Egyházmegye

oktatás, interjú




Hírek ebből a kategóriából

HERE YOU ARE: NEWS

BACK TO TOP


FOLLOW US ALSO IN THE SOCIAL MEDIA:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Eparchy of Nyíregyháza

Development: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert