Mennybemenetel ünnepe Bökönyben – Képriport

Mennybemenetel ünnepe Bökönyben – Képriport

Mennybemenetel napján Szent Liturgiával ünnepeltek a bökönyi görögkatolikus templomban.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. május 13. 22:00

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1050 napja íródott

A bökönyi görögkatolikus templom tornyának tanúsága szerint 1839 óta áll a település központjában, de ettől sokkal régebbi a parókia: 1773-ban alapították az egyházközséget.

Az ikonosztázion alapképei között ott szerepel a címünnep: Jézus Krisztus mennybemenetelének képi ábrázolása.

A járvány miatt búcsút ugyan nem tartanak, de a templom ünnepének napján, áldozócsütörtökön sokan érkeztek a délelőtti Szent Liturgiára. Parókus atya az ünnepi evangéliumi szakaszról elmélkedett, arról a titokzatos eseményről, amikor Jézus visszatért az Atyához.

János atya prédikációjában felvillantotta az ünnep vonatkozásait – személyes történetekkel és irodalmi hivatkozásokkal mélyítve értelmüket –, melyek továbbgondolásra serkentik a hallgatókat: halljuk-e az Igét vagy éljük, mit teszek én, akarok-e élni a nekem kínált lehetőséggel? Hiszen Krisztus „mindent megtesz az Üdvösségünkért”. Sokkal többet, mint amit mi, emberek kínálni tudunk: megtesszük, ami tőlünk telik. Ő MINDENT MEGTESZ.

Az Atyához való visszatérés az ember (gr. anthroposz – fölfelé hajlik, fordul) természetében is benne van, de vajon törekszünk-e eléggé fölfelé? – tette fel a kérdést. 

Krisztus visszatért az Atyához, de megígérte, hogy elküldi a Szentlelket. Záró gondolataiban parókus atya arra hívta fel a figyelmet, ami egy életen át feladatunk: áldássá válni.

A közösség egyik oszlopos tagja, Marcsa néni 85 éves születésnapját ünnepelte a közelmúltban. Tettrekészségével és Istenhez való hűségével ő egy azok közül, akik ezt igyekeznek meg is valósítani.

Kapcsolódó:

Bátran beszéljünk Jézus feltámadásáról akár alkalmas az idő, akár alkalmatlan – Szent Liturgia mennybemenetel ünnepén

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

mennybemenetel, ünnep, Bököny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert