A szentáldozás alatti énekek szerepe a görögkatolikus liturgiában – dr. Ivancsó István atya írása

A szentáldozás alatti énekek szerepe a görögkatolikus liturgiában – dr. Ivancsó István atya írása

A Budapesti Nemzetközi Eucharisztikus Kongresszusra való készületünk jegyében „A szentáldozás alatti énekek szerepe a görögkatolikus liturgiában” címmel olvasható dr. Ivancsó István atya, görögkatolikus teológiai tanár írása a Vatikáni Rádió honlapján.

Szöveg: Ivancsó István, forrás: vaticannews.va, fotó: P. Tóth Nóra2021. május 19. 22:40

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 199 napja íródott

Szent Liturgiánk igyekszik átéreztetni velünk a szentáldozás nagyszerűségét. Földi életünk legnagyobb eseménye történik akkor, amikor magunkhoz vesszük Jézus Krisztus valóságos testét és vérét! Így elkezdődik bennünk a theószisz, az átistenülés, ami majd az örök életben válik teljessé. Ezért nem is egyszerűen Utolsó Vacsoráról, hanem Titkos vagy Misztikus Vacsoráról szólunk, aminek keretében a szent cselekmény megvalósul. Egyrészt a nagyszombati himnusszal leborulva fogadjuk a nagy misztériumot: „Hallgasson minden emberi test, és félve és rettegve álljon, és semmi földit magában ne gondoljon. Mert a királyok Királya és az uralkodók Uralkodója jön, hogy magát feláldozza, és a híveknek eledelül adja”. Másrészt minden liturgián feltör belőlünk az ujjongó öröm, amikor a pap áldozásra hívó szavára így válaszolunk: „Áldott, ki az Úr nevében jő, Isten az Úr, ki megjelent nekünk”. Azért jelent meg, hogy betöltse az életünket. Aranyszájú Szent János szép hasonlata szerint: akik megáldoztak, égő mécsesekként viszik házaikba a beléjük költözött Urat, hogy bevilágítsák az egész városukat.

„Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr!”

Az áldoztatás folyamán nem hallgatunk, hiszen a bizánci liturgiában nem létezik a „szent csend”, nem hallgat el az ének. Bennünk munkálkodik az öröm, ami majd így tör fel: „Tel-jenek be ajkaink dicséreteddel”, Uram. Ám liturgiánkban sajátos áldozási verseket is ének-lünk a sugalmazott zsoltárokból merítve. Bevezetésüknek praktikus oka volt már a 4. századtól: az Eucharisztiában való részesülés, a szentáldozás hosszabb időt vett igénybe. Ezért elkezdték énekelni a 33. zsoltárt, mégpedig antifonális módon. Tehát az előénekes énekelte a verseit, a nép pedig a refrént: „Ízleljétek és lássátok, mily jó az Úr”. Érdekességképpen: a görög egyház nagyböjti előszenteltek liturgiájában (ami valójában egy ünnepélyes áldoztatási szertartás) ma is ezt az énekverset ismételgetjük. Az áldozási verseknek azonban a későbbiekben változatos rendszere alakult ki. Spirituális oka az volt, hogy a hívek az egyház nevében és közösségében adhassanak hálát a szent vendégségért, illetve meríthessenek erőt életük folytatásához.

A hét minden napjára külön áldozási vers  

Mára egyetlen, alkalmanként állandó zsoltárversre zsugorodott az áldozási vers. A vasárnapi Liturgiában a feltámadás örömével szól: „Dicsérjétek Istent a mennyekben, dicsérjétek őt a magasságban! Alleluja!” A hétköznapi áldozási vers az áldozás szent pillanatában a szentek példáját idézve teszi emelkedettebbé a lelkünket. Hétfőn: az angyalok lelkületével szolgáljunk az Úrnak. Kedden: az igaz Keresztelő Jánost követve ne kelljen a gonosztól félnünk. Szerdán: a szent kereszt erejéből töltekezve részesedhessünk az Úr kelyhéből. Csütörtökön: az apostoloknak az egész földön elterjedt tanítását fogadva lehessünk jobb keresztények az Eucharisztia vétele révén. Pénteken: a szent kereszt által történt megváltásból fakadó örömöt énekeljük meg, ami a szentáldozásban csúcsosodik. Végül szombaton, amikor az Istenszülőt és az összes szentet ünnepeljük, így éneklünk: „Örvendjetek, igazak, az Úrban: jámborokhoz illik a dicséret”. Azoknak a szívből fakadó éneke ez az egyházban, akik valóban részesednek az Eucharisztiában. – Mindezek mellett az ünnepeknek és a nagyobb szenteknek szintén van saját, rögzített áldozási versük. Az ortodox testvéregyházakban nem jelent gondot az egyetlen zsoltárvers, ugyanis kevés áldozójuk van. A görögkatolikus egyházban azonban más a helyzet.

Az áldozási énekek az Eucharisztiára, mint misztériumra irányítják a figyelmet

Mivel nálunk a szentáldozásban részesedők száma jelentősen megnövekedett – különösen X. Szent Piusz pápa áldásos tevékenysége folytán –, a 20. század elején megjelentek az áldozási énekek. Ezek lényegesen különböznek az áldozási versektől, mert népénekek. Létjogosultságukat nem lehet kétségbe vonni: püspöki jóváhagyásuk van. Egyes buzgó kántortanítóink a hosszúra nyúló áldoztatás alatt a maguk által írt énekekkel akartak tanítani az Eucharisztiáról, illetve a szentáldozás méltóságáról. Csak kettőből idéznék. Az egyik: „Hiszem, Uram, és megvallom, Hogy te vagy Krisztus Isten. Te vagy az én táplálékom A kenyér- és borszínben. Add, hogy méltóan vegyem Legtisztább szent Tested, Bocsásd meg, ó nagy Isten, A mi vétkezésünket.” A másik: „Örök élet kenyerévé legyen nekem szent tested. Sokféle betegségemnek gyógyszerévé szent véred. Jézus teste és szent vére, Légy lelkünk üdvössége.”

Elmondhatjuk, hogy mind az áldozási versek, mint az áldozási énekek az Eucharisztiára, mint misztériumra irányítják a figyelmet, illetve a belőle való részesedés nagyszerűségére.

Szöveg: Ivancsó István, forrás: vaticannews.va, fotó: P. Tóth Nóra

Nyíregyházi Egyházmegye

Eucharisztia, IEC2020, Ivancsó István




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2021 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert