Tudásolimpia 2021

Tudásolimpia 2021

Idén is megrendezték a Görögkatolikus Tudásolimpiát. A döntő fordulón az induló több mint ezer főből százan mérték össze tudásukat nyolc tantárgyból.

Forrás: SzAGHF, fotó: Szilágyi Tibor2021. május 23. 00:10

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1041 napja íródott

A hosszú pandémiás időszak után visszatért a vidámság, az élet a hittudományi főiskola épületébe. A tizenegyedik Görögkatolikus Tudásolimpia döntőjén a főiskola újra megtelt diákokkal.

Ebben az évben is több mint 1000 diák vállalta a megmérettetést, közülük 98 tanuló került be az utolsó fordulóra.

A verseny főszervezője, dr. Inántsy Pap Ágnes megnyitójában kiemelte azt a hatalmas bizalmat és hitet, amivel a diákok erre a versenyre tekintettetek a járvány időszakának kellős közepén. Beszédében Wass Albert egyik gondolatával buzdította a diáksereget az eredményes versenyzésre: „Nem harcolhatunk valami ellen. Annak semmi értelme. Valamiért kell harcolni” – idézte az írót.

A köszöntő után dr. Dobos András szemináriumi rektor vezetésével közösen imádkozták végig a harmadik imaórát a versenyzők, majd Kocsis Fülöp érsek-metropolita buzdította a jelenlévőket, beszédében – utalva a diákokra – kiemelte azt a sokszínűséget, ami a világban van, és ami Istennel egyesülve a legcsodálatosabb egységgé válik. Emlékeztetett a pünkösd közéledtére, amikor is a Szentlélek eljövetelével válik teljessé a Szentháromságos Egy Isten köztünk való jelenléte.

A döntő írásbeli fordulója 45 percet vett igénybe. Az eredményhirdetés előtt a versenyzőket megvendégelték a szervezők.

Orosz Atanáz miskolci megyéspüspök mielőtt átadta a diákoknak a megérdemelt ajándékokat, külön kiemelte azt a bátorságot, amit a verseny egésze alatt tanúsítottak.

Íme az eredmények:

A verseny az NTP-TMV-20 program támogatásával valósult meg, amelynek célja a nagy hagyományú és szakmailag elismert hazai országos vagy hazai és Kárpát-medencei meghirdetésű tanulmányi és művészeti versenyek megrendezésének támogatása.

Forrás: SzAGHF, fotó: Szilágyi Tibor

Nyíregyházi Egyházmegye

tudásolimpia, oktatás, Szent Atanáz, verseny
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert