Máriapócs körül, a boldogságok útján zarándokoltak a püspökség munkatársai

Máriapócs körül, a boldogságok útján zarándokoltak a püspökség munkatársai

A járvány miatt a közösségi összejövetelek és lelkigyakorlatok a püspökségi dolgozók számára is szüneteltek az elmúlt évben. 2021. május 21-én azonban zarándoklatra indultak negyvenhárman Máriapócs körül, segítve ezzel is pünkösdre való lelki felkészülésüket.

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye2021. május 23. 14:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1062 napja íródott

A Boldogságok útját a kegyhely körül építették ki néhány éve. Aki ezen a több, mint 16 km-es gyalogúton elindul – meg-megállva a nyolc boldogság kihelyezett stációjánál, a kegyképtől indulva a kegyképhez érkezve a lelki feltöltődés lehetőségét kapja meg.

Az út olykor szántóföldek között vezet, árnyék nélküli pusztaság közepén, olykor lankás-árnyas erdőben, van hol temető mellett halad el a zarándok, és néhányszor a soktornyú templom látványa is felbukkan számára a távolban.

De a lerótt kilométerekkel nem egy turistacélhoz, hanem lelki mélységekhez érkezik a zarándok. Segítik a befelé figyelést a boldogság-táblák gondolatébresztő sorai és a lelki vezető. A püspökségi dolgozók zarándoklatán Pindzsu István atya, a Családvár Zarándokház igazgatója vállalta ezt a feladatot, és egy-egy stációnál Jézus boldogságmondásait értelmezte, a stációk között pedig önvizsgálatra hívta kérdéseivel a zarándokokat.

Az egyházmegye központjában dolgozó munkatársak közül több mint negyvenen – élükön a főpásztorral – vihették magukkal szívükben a rájukbízottakat a boldogságok útjára, amely nem ér véget az utolsó stációnál – így fogalmazott a lelki kísérő: ki-ki maga kell járja tovább a munkahelyén, az otthonában a krisztusi boldogsághoz vezető lépcsőfokokat.

A nyolc boldogság.

„Boldogok a lélekben szegények, mert övék a mennyek országa. Boldogok, akik szomorúak, mert majd megvigasztalják őket. Boldogok a szelídek, mert övék lesz a föld. Boldogok, akik éhezik és szomjazzák az igazságot, mert majd eltelnek vele. Boldogok az irgalmasok, mert majd nekik is irgalmaznak. Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják az Istent. Boldogok a békességben élők, mert Isten fiainak hívják majd őket. Boldogok, akik üldözést szenvednek az igazságért, mert övék a mennyek országa. Mt5,3-10

Szöveg és fotó: P. Tóth Nóra/Nyíregyházi Egyházmegye

Nyíregyházi Egyházmegye

zarándoklat, Máriapócs, boldogságok útja, püspökség
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert