Születésnap, hálaadás és köszönet pünkösd ünnepén Nagypeleskén

Születésnap, hálaadás és köszönet pünkösd ünnepén Nagypeleskén

Vasárnap ünnepelte ötéves születésnapját a Nagypeleskei Szent Anna Nőszövetség. Pünkösdkor a nőszövetség új tagja tette le esküjét, valamint tizenkét jubileumi miseruhát is megáldott a helyi parókus atya, aki hosszú kórházi kezelés után újra visszatért a hívek közé.

Forrás: Pallai Béla, fotó: Suták Amanda és Libotyán Lea2021. május 26. 23:20

Kérjük, vegye figyelembe, hogy ez a hír 1058 napja íródott

A 2016. május 22-én, 12 taggal életre hívott társulás, mára már több mint harminc tagot számlál. Magukat védőszentjükről nevezték el, akinek a személye szoros kapcsolatban áll a település fogadott ünnepével. Szent Anna emlékezteti őket arra, hogy égi pártfogóként, az Istenszülő Szűz Mária édesanyjaként segíti őket célkitűzéseik megvalósításában, amelyet az egyház érdekében, a hívek javára és Isten dicsőségére folytatnak.

A tortával ünnepelt születésnap mellett az idei pünkösd sok kegyelmi ajándékkal érkezett. Nemcsak tenni akarásban, tevékenységében gazdagodott a nőszövetség, hanem tagokban is.

Letette esküjét a nőszövetség új tagja, Lázár Aranka, aki az eskü szövegét tartalmazó emlékoklevél mellett, megkapta a kitüntető, Szent Anna ikonjával díszített, kék kendőt is. Tagjelöltnek Deme Henrietta állt be a nőszövetség soraiba, aki a templom, illetve a nagypeleskei görögkatolikus egyházközség érdekében hosszabb idő óta kifejtett és folyamatosan végzett odaadó tevékenységéért, munkájának megbecsüléséért kapott bizalmat, hogy csatlakozzon. Mindketten Kispeleskét, az anyaegyház filiáját képviselik majd.

A nagypeleskei pünkösd alkalmával megszentelték azt a 12 fehér színben pompázó, a peleskei ikonnal hímzett jubileumi miseruhát is, amelyekben majd az áldozópapok végzik ezen a helyen oltárszolgálatukat, templomi szertartásokat. „Pompás öltözékkel boldoggá tette, a dicsőség köntösét adta rá. Teljes díszbe öltöztette, fényes ruhákat adott neki ékességül.” (Sir 45,7-8) szentírási idézettel fémjelzett jubileumi esemény az egész éves programsorozat része. A 12-es szám a főpásztor körül álló apostolokat jelképezi, amely egy-egy nagyobb ünnep, zarándokalt, összejövetel, templombúcsú alkalmával válik majd láthatóvá.

Ha az idei Húsvét nem is a tervezett módon történt, a Pünkösd meghozta az ünneplés örömét Nagypeleskére. A hosszú kórházi kezelés után – ha rövid időre is – a nyáj pásztora visszatérhetett övéi közé. Most sikerült először nyilvánosan megragadni az alkalmat, hogy köszönetet mondjon azért az „imahadjáratért” amely nélkül gyógyulása sokkal nehezebben ment volna. Prédikációjában elmondta: „Egy pap mindig nehéz helyzetben van. Évekig prédikál, több, kevesebb sikerrel, jól, rosszul, visszajelzést nem remélve. Nem tudja, hogy jól csinálja-e, elrontotta-e, hallgatnak-e rá a hívei, eljut-e az általa közölt örömhír mindenkinek a szívéig? Aztán döntse el hogy jó úton halad-e. Most bebizonyosodott, hogy igenis van visszajelzés. Hisz a vírus okozta fertőzés miatti megbetegedés után, az első pillanattól kezdve a hit és az ima ereje arra buzdította a híveket, hogy szó nélkül, önnön kezdeményezésből a templomba menjenek imádkozni, letérdeljenek a peleskei ikon elé és fohászkodjanak. – …és a templom az ikon előtt megtelt imával, a Szűzanya pedig nem engedte, hogy rosszabbodjon az állapotom... Ugyanúgy a Mária Rádióban, a világhálón kezdeményezett és végzett imádságok meghallgatásra találtak, erőt adtak, gazdagodott általa testben-lélekben mindenki, Isten dicsősége pedig egeken túl is magasztalt lett. Itt ragadom meg az alkalmat, hogy megköszönjem a sok imádságot, a fáradozást. Tudok róla, mert a technika segítségével eljutott hozzám a hír, de még jobban látta, hallotta Isten, és azt kérem, ezerszeresen fizesse vissza mindenkinek, minden elmondott imádságért. Van ereje a hitnek, az imának, a mi peleskei Szűzanyánknak. Hála és köszönet érte. Kimondhatatlan öröm. Köszönöm.”

Nagypeleske jubileumi évet ünnepel idén: a 200 éves jubileum mottója: „Istenünk, kegyelmedre emlékezünk templomod szentélyében.” (Zsolt 48,10) annak a nevezetes eseménynek állít emléket, amikor 1821-ben a nagypeleskei görögkatolikus templom helyét megszentelték és a kőtemplom alapkövét elhelyezték. Az egész éves programok egy-egy — az egyházközséghez, valamint a településhez köthető — történés, személy és évforduló felelevenítésével gondol vissza a múltra, két évszázad távlatából.

Forrás: Pallai Béla, fotó: Suták Amanda és Libotyán Lea

Nyíregyházi Egyházmegye

külhoni, Nagypeleske, nőszövetség, jubileum
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg
  • Kép szöveg




Hírek ebből a kategóriából

ÖN ITT VAN JELENLEG: HÍREK

VISSZA A TETEJÉRE


KÖVESSEN MINKET A KÖZÖSSÉGI MÉDIÁBAN IS:

Széchenyi 2020 Beruházások

© 2015-2024 Nyíregyházi Egyházmegye

Fejlesztés: Gerner Attila, Zadubenszki Norbert